**Emlékezés**
**Önszeretet**
**Tisztelet**
Szűz Telihold
Március 7
12:40
Az idei év egyik legmozgalmasabb hónapja március, már ami az égi történéseket illeti, és ez persze nem hagy minket sem érintetlenül. Annyi fontos dolog, jegyváltás, együttállás várható, ami talán egész évre elosztva is embert próbáló lenne, mi viszont most megkapjuk egy az egyben márciustól szalaggal átkötve ajándékcsomagként.
Ezek a jegyváltások, nem mindennaposok, külön említést és elmélkedést is megérdemelnek, ezért külön posztban fogok róluk bővebben mesélni. (Szaturnusz a Halakba és Plútó a Vízöntőbe lép)
A március 7-i Teliholdunk egy héttel a hónap kezdete után felhangol minket, és világtótoronyként beragyogja nekünk az utunkat, megadja az alaphangot nekünk a hónap további részéhez.
Gyógyító energiákkal fog érkezni, ami arra késztet bennünket, hogy megkeressük azt speciális formulát, amely az elkövetkezendő időszakban kulcsfontosságú lesz számunkra. Olyan lesz, mint egy elixír, egy gyógyító ital, mely speciálisan csak nekünk készült és pontosan azt fogja elhozni és adni, amire a legnagyobb szükségünk van a lelkünk evolúciójában. Éppen ezért figyelj jól, minden számít, minden sugallat, átsuhanó gondolat, érzet, illat, szín, forma, álom.
Minden üzenet Neked, üzen a tested, mire van szüksége, üzen a szíved, mit szeretne tőled és üzen a lelked, merre van az irány, merre menne. Ha azt érzed pihenned kell, és még befelé mennél, elengedésben vagy, akkor tedd azt. Ha óriási energiahullámot, mely cselekvésre buzdít, és megváltanád a világot, tedd azt.
Nagyon fontos kulcsszó most a tisztelet. Tiszteljük meg magunkat, a testünket, lelkünket, hogy megadjuk neki azt, amire vágyik. Figyelembe vesszük az igényeit. nem törődünk most a külvilággal, hogy vajon mit gondolnak mások, vagy mit várnak tőlünk. Nem, itt most csak mi vagyunk, ez a Telihold a mi gyógyítónk, és csak mi tudjuk azt, hogy mire van szükségünk. Ne akarj megfelelni és ne akarj jó lenni másoknak. Most csak magadhoz kell jónak és hűnek lenni. Ha kell, akkor most tudjál NEM-et is mondani. Van, amikor a NEM-et mondás a kihívás.
A feladat ebben a 2-3 napban, az, hogy valóban és igazán magadat tedd az első helyre. Bánj úgy magaddal, mint a legféltettebb, legdrágább kincseddel, ápold, tápláld, szeresd és ezáltal gyógyítsd magad. Innen az Önszeretetből tud átfordulni és megváltozni minden. Bízz magadban, higgy magadban, kapcsold magad hozzá a testeden keresztül a földhöz, majd a földön keresztül a szívedhez. Nagyon szép folyamatok, gyógyulások tudnak végbemenni, ha most jelen tudsz lenni a testedben.
A Szűz föld jegy, nagyon erős kapcsolatban áll a Földanyával. A támogatás és gyógyulás érkezhet, a napfényből, friss levegőből, vízből, gyógynövényekből és abból, hogy ebben is megtaláljuk a saját utunkat. Hallgatunk a belső bölcsességünkre és intuíciónkra, hogy oda vezessen, ahol éppen lennünk kell. Csodálatos oldódások, egyik pillanatról a másikra kioldódhatnak évek óta fennálló problémáink, pusztán a megengedés és jelenlevés segítségével ebben a gyógyító térben, ami kialakul körülöttünk.
Testünk ugyanolyan bölcsességet hordoz, mint Földanya, képes meggyógyítani önmagát, pusztán a szándék és a hit erejével, óriási sejtszintű változásokat hozhatunk létre önmagunkon belül, melyek mérföldkövekké válnak ebben az utazásban. Legyünk nagyon tudatosak, legyünk jelen minden pillanatban és figyeljünk mert a segítség bárhonnan érkezhet. Türelemmel, kedvességgel és nagylelkűséggel közelítsünk mindenhez, ami most érkezik.
Az olajok üzenete:
Rozmaring-Emlékezz ki vagy és miért vagy itt?
A Rozmaring fényességet gyújt az elménkben és a szívünkben egyaránt. Az emlékezés képességével ajándékoz meg minket, hogy a sötétből újra a felszínre bukkanjon az ok, az amiért most itt vagyunk. Amikor használjuk érdemes nagyon figyelni, hogy mi merül fel. Arra szólít, hogy nézzünk mélyebbre, mint ahogyan általában, kérdezzünk rá a lelkünk dolgaira, és várjuk a válaszokat, amik érkeznek.
A Rozmaring társként kísér átmenetek és változások idején. Megtanít más szemszögből is rátekinteni a dolgokra, nem csak a mi halandó perspektívánkból.
De az egyik legfontosabb üzenete, hogy legyünk hittel teliek és bízzunk a magasabb, mindent átható erőben, az igaz tudásban mely minden megértést felülmúl.
Lehet, hogy zavarodottságot tapasztalunk, és nem tudjuk, hogy merre kéne mennünk, mi a mi utunk. Ha bármikor ezt érezzük, akkor csak cseppentsünk a tenyerünkbe rozmaringot, lélegezzük be és várjunk. Legyünk csendesen és csendben. Engedjük, hogy a tó tükre lecsituljon, letisztuljon és elsimuljon. Amikor tükörsimává válik a víz felszíne tekintsünk le a kristálytiszta tó tükrébe. Amikor belenézünk a vízbe, meg fog érkezni a válasz a benned lüktető kérdésre. Ki vagyok én? Miért vagyok itt?
Geránium- A szeretet a legnagyobb küldetés
A Geránium most az önmagunk felé áramoltatott kedvességről, odafigyelésről és szeretetről ad tanítást nekünk. Ő az, aki begyógyítja a sérült és sebesült szív repedéseit, megnyugtatja és új pályára helyezi a működését. Sérüléseink és, azok, akik ezt nekünk okozták, mindig nagy tanítást hordoznak. De a tanulságot, csak mi magunk tudjuk levonni és átszűrni a megértés esszenciáján. Addig, amíg kívülről várjuk a megmentőt, a gyógyulást, a könnyülést, a felszabadulást, addig nem fogunk tudni kiszabadulni a saját ketrecünkből, és vakon bolyongunk tovább, míg újra és újra megsebezzük magunkat.
A Geránium ráébreszt az önmagunk irányába fordított szeretet fontosságára. Arra, hogy minden csak innen képes elindulni és tud kibontakozni, falakon át törni. Ez egy olyan lépés, ami nélkül egyszerűen nem tudunk tovább haladni. Minden lélek egyik legnagyobb és legfontosabb küldetése, hogy önszeretetet, önmagáról való gyengéd gondoskodást és odafigyelést tanuljon. Ez az a mostani időszak, rásegít erre.
Minél többet tudunk megtenni önmagunkért és gondoskodni a saját szükségleteinkről, annál jobban fogunk harmóniában mozdulni ezzel a Teliholddal. Érezhetünk vágyat, hogy rendbe tegyük a belő világunkat, megbocsátsunk, kigyomláljuk a szívünk virágoskertjét. Tegyük meg, nincs erre jobb idő, mint a Most.
A geránium nagyon gyengéd, nagyon lágy, de ugyanakkor pontosan tudja, hogy mire van szükségünk. Készíthetünk belőle fürdőt, vagy testolajat, amivel az egész testünket bevonjuk, hogy védőburokként öleljen körbe illatával és gyengéd szeretetével.
Lemongrass- Tisztulj és gyógyulj
A két héttel ezelőtti Halak Újholdkor már bejelentkezett ő, és mivel az Újhold üzenet holdhónap teljes egészére vonatkozik, ezért nem meglepő, hogy ismét találkozhatunk vele. Én is úgy tapasztaltam, hogy ebben a hónapban különösen sokszor bukkan fel, ott maradt nálam a táskámban és rengetegszer hívom segítségül, tisztításra, védelemre főleg. A nagyon leterhelt, sötét energiák eloszlatását is könnyedén és játékosan végzi, nem marad utána más csak frissesség, és egy nagyon megemelt, könnyed érzés és tér.
A Telihold energiájának hatékony felhasználására szükségünk lehet, egy ilyen biztonságos tér létrehozása, amely táplálja kreativitásunkat és intuíciónkat. Mivel a Szaturnusz röviddel a Telihold után a Halak jegyébe költözik, azt is tapasztalhatjuk, hogy korszakos lezárások és elengedések alakulnak számunkra.
A Lemongrass nagyon sokat tud a karmikus kötelékek elvágásában segíteni, hogy ezeket a leckéket végérvényesen megtanuljuk, és ne kelljen újra ismételnünk az anyagot. Párologtassuk, vegyük körbe magunkat és jutassunk belőle másoknak is, hiszen mindenkinek szüksége van most erre a katartikus, megvilágító és megtisztító energiára.
Maradj tehát nyitott, és bízz abban, hogy éppen ott vagy és éppen az történik, aminek kell. Minden ami érkezik, téged szolgál és tudod kezelni. Érted van, mert te vagy a kulcs.
Szeretettel: Bea**Sundri Dalpreet Kaur**