**Bizalom&Biztonság**
**Bőség és a Kreativitás áramlása**
**Felszabadulás, a rabláncok hátrahagyása**
Újhold a Bikában
Május 19
15:53
A Bika Újhold nem is jöhetne jobbkor és máskor, elhozva az új szemléletmód és az új világ alapköveit számunkra.
Sok mindenen mentünk keresztül az utolsó holdciklus óta, és most kapunk egy kis szusszanást, hogy megálljunk egy pillanatra és tudatosítsuk, hogy hol vagyunk éppen.
A Bika stabilitása és földeltsége, kiegyensúlyozó, középre rendező hatásai érvényesülnek, közben késztetést, hogy kapcsolódjunk a saját belső erőforrásainkkal. Szükségünk is lesz rá, mert ebből a rálátásból tud megszüleni a megértés, hogy honnan jövünk, hol vagyunk most és hová szeretnénk eljutni. Mi az, ami a múltban tart és nem engedi, hogy kijöjjek a karma körforgásából és ugyanazt teremtsem újra.
Miről szól a Bika?
Stabilitás, gyökerek engedése a talajba, természettel való kapcsolódás, a hozzá való visszatérés és a türelem, hogy minden eljön hozzánk, ami a miénk a maga idejében.
A Bika maga a Földanya, az Anyatermészet, az élet bölcsője. Az az energia, mely láthatatlan hálóként körbe fonja és átöleli a Föld bolygót, összekötve ezzel minden rajta létezőt és lélegzőt.
Ebből kifolyólag nagyon női, YIN minőséget testesít meg. Uralkodó bolygója a Vénusz, ezért nekem a Bika Újhold mindig a Vénusz születésével is egybe esik.
Vénusz a szépség és szerelem istennője volt a rómaiaknál, a görög mitológiában pedig Aphrodité, aki a tenger habjaiból emelkedett ki egy kagylóhéjon. Mikor a partra lépett lába nyomán növények sarjadtak, fák nőttek és virágok bomlottak ki. A legenda szerint ezek a kékvirágú lótusz, mirtusz, gránátalma, menta voltak, melyek különösen alkalmasak a szépség megőrzésére és a szerelmi vágy fokozására is.
Ő a második jegy a zodiákuson így a korall terület kapcsolódik hozzá. Ide tartoznak a viszonzatlanságból, meg nem értettségből, elutasítottságból eredő sérüléseink és sokkjaink. Ezek azok a dolgok, melynek hatására egy páncélt építünk magunk köré, hogy megvédjük magunkat a további sérülésektől. Vágyunk a szeretetre és az elfogadásra, de közben elrejtőzünk a páncél mögé, esélyt sem adva a megközelíthetőségre. Ahhoz, hogy átélhessük a valódi egységet és szimbiózist a valódi együttműködést fel kell oldanunk ezt a sérülést meg kell engednünk, hogy ez a kemény páncél lebomolhasson.
A Bika és korall energia merevségét, „kőszívűségét” nagyon szépen lehet oldani a növényi segítőkkel, különösen a virágok esszenciáival, kivonataival, illóolajaival. Minden virág segíthet újra visszakapcsolódni a megtartó korall háló erőterébe, hogy érezzük azt a szimbiózist, egyenrangúságat, hogy szeretett és elfogadott része vagyok a nagy egésznek.
Ami még érdekesség, hogy a Jupiter a héten belépett a Bikába, és körülbelül 1 évig lesz segítségünkre abban, hogy a bőséget, hogyan tudjuk kiterjeszteni az anyagi világban. Egyáltalán mit jelent az, hogy bőségben lenni-élni? És itt most nem elsősorban a pénzre gondolok. Minden, ami az anyagban megnyilvánul és testet ölt számunkra, minden amit szépnek találunk és az örömteli létet szolgálja. Annak a bősége, hogy megtapasztaljuk a saját teremtő erőnket és képességünket, hogy a dolgokat jobbá és szebbé tegyük. Hogy a Föld egy jobb hellyé váljon általunk. Amire figyeljünk oda, az, hogy a mennyiségből a minőség felé mozduljon a teremtésünk. Nem a még több és több lesz, ami a bőséget elhozza számunkra, hanem az, amitől a lelkünk életre kel. Mindig szívből indítsuk a teremtést és ne az alsó csakrákból(túlélési kérdések, vágyak, hatalom) A Jupiter adhat egy lökést a túlzásokra, ezért figyeljünk oda a középpontunkra, ha a Bika anyagi oldaláról van szó (evés, ivás, alvás, szexualitás)
A Tarot útmutatásai
Remete 9 Szív a szívben/Kristálybarlang
Lásd lejjebb a korianderzöld olajnál.
Botok Apródja – 26
Ez a lap akkor szokott üzenni, ha a bennünk lévő sérülések, traumák a felszínre szeretnének jönni, hogy meggyógyulhassanak. Kulcsmondata: Az idővonal gyógyítása. Segíti részeink újraegyesítését, a sérüléseink, traumáink feloldozása végbe tudjon menni. Itt is megjelenik az a sérülékenység, amit a korall területnél már említettem, ami miatt a páncélt magunk köré raktuk. Bár a Skorpió Telihold két héttel ezelőtt volt, a Plútó mégis érezteti a hatását, hiszen most is egy aktív fényszöget zár be az Újholddal. Finoman jelzi számunkra, van itt még dolog…Nem szeretné, ha elsiklanánk ezen részeink felett megdolgozatlanul. És lehet, hogy fáj, lehet, hogy gennyes és vérzik, de fel tud szakadni, ki tud ürülni és ezáltal meg is tud gyógyulni. Ami volt, megvolt. Elismerem és békét küldök minden pillanatnak a múltban.
Igazság- 8
Ízisz papnő kártyája
Az igazság lapja, sok üzenetet közvetíthet számunkra, nekem most a Bika Újhold kapcsán és a vénuszi, Földanyai erők aktiválódásakor a saját felszabadításunk érkezett, mint fontos feladat. Szabadítsuk fel magunkat testileg, lelkileg és érzelmileg a kontroll és a hatalom alól. Terjedjünk ki, terjesszük ki a fényünket, ragyogjunk és másoknak a fényemmel utat mutassunk.
Nem más, mint a saját kondícióink, és hitrendszereink, melyek börtönben tartanak. Nem tudunk fejlődni, nem tudunk örülni, mert félünk. Félünk megélni egyáltalán azt, aki valójában vagyunk.
Az élet végén nem azt szoktuk bánni, amiket megtettünk, hanem azokat a dolgokat, amikhez nem volt bátorságunk megtenni. Fél életet éltünk, nem mertünk kirepülni, szabadon szárnyalni, és kinyilvánítani a saját igazságunkat.
Mert az igazság valójában az, ami mi valójában vagyunk. Ránk rakott keretek, korlátok és kötöttségek nélkül. Ezt akkor tudjuk megvalósítani és élni, ha hiszünk és bízunk magunkban. Hogy ez a legtöbb és legjobb, mit tehetünk. Az, hogy felvállaljuk önmagunkat, lesz, ami lesz.

Olajok segítsége:
Nagyon szépen összesimul az Hold által közvetített égi iránytű, az illóolajok és a Tarot üzenetei. Szeretem ezt fésülni, olyan érzés, mintha az Istennő haját fésülgetném, rendezném szép fürtökbe. Gyönyörű, ahogyan a végén kialakul a sok kis információ szeletkéből a nagyobb kép. Nagyon szeretem ezt a folyamatot.
Kasszia – Bizalom és Biztonság
A Kasszia a magabiztosság olaja, segít bízni a saját erőnkben.A kettes és hármas csakra szintjén felgyülemlett blokkokat és negatív lenyomatokat támogat eltávolítani, kitisztítani. Amikor külső megerősítésre várunk, várjuk, hogy valaki megmondja mit kell csinálni, akkor erővesztett állapotban vagyunk. Nem bízunk a saját döntéseink létjogosultságában, nincs bizalmunk saját magunkban.
A kasszia olaja örömöt és bátorságot hoz a szívnek és a léleknek. Hasonlóan a fahéjhoz eloszlatja a félelmeket, és magabiztossággal helyettesíti be.
Kihív a feladatra, hogy akkor is próbálkozz, ha félsz, hogy hibázni fogsz. Ha nem érezzük a saját nagyságunkat és értéküket, akkor segít, hogy meglássuk a saját értékünket és potenciálunkat. Továbbá segít felfedezni a veleszületett tehetségeket és ajándékokat. Bátorít, hogy engedjük a saját ragyogásunknak teret, és az igaz önvalónkkal, lelkünkkel összhangban élhessünk.
Kihangsúlyozza az önazonosság és az autentikus, lélek központú élet fontosságát. Bátorít, hogy a saját igazunk, saját igazságunk szerint éljünk, úgy hogy az mindennek a legfőbb javára legyen.
Lélegezzük be a tenyerünkből, vagy az üvegből és ismételjük a megerősítését:
„Magabiztos vagyok, hű vagyok önmagamhoz”
Fahéj – Kreativitás és a bőség áramlása
A fahéj a 2-es csakra medicinája, mely egyrész segít rendezni a minket ért sérüléseket, amik akár a korall, akár a narancs területhez kapcsolódnak. A feldolgozatlan sokk bizonytalanság, frusztráció erősödéséhez, düh, irracionális félelmek formájában nyilvánulhat meg. Másrészt pedig felpezsdíti bennünk a belső tüzet, a kreativitás tüzét. Melegítő hatású növény, és afrodiziákum is, az itt szunnyadó erőnket segít megzabolázni, és rábírni arra, hogy a segítségünkre legyen. A kettes csakra szintjén nyilvánulnak meg a vágyaink, az élet élvezetére valló igényünk, ezért fontos, hogy itt ezen a területen legyen befolyásunk, és tudjuk egy konstruktív mederbe terelni innen az energiákat. Ha járatosak vagyunk a tantra, vagy a jóga tudományában, akkor rendelkezésünkre állnak különböző technikák erre, pl testzárak. A fahéj is szépen ki tudja egyensúlyozni az itt lévő erőket, eloszlatja a megbúvó félelmeket és bátorít, hogy kifejezésre tudjuk juttatni a bennünk lévő kreativitásunkat. A kreativitás pedig szinonimája a bőségnek, ha az egyik működik az életünkben, akkor a másik is és fordítva. Az alhason használjuk körben, hátul a keresztcsont területén is, mindenképp hordozóolajban keverve, mert bőrizgató hatású lehet.
Korianderzöld – Felszabadulás a rabságból
Cilantro a felszabadulás útjáról mesél. Nem is olyan régen, kettővel ezelőtti tavaszponti Kos Újholdkor találkozhattunk vele utoljára, ahol már elkezdte meglazítani, feloldozni ezeket, a bekötött, betokosodott, megkeményedett részeinket.
Akkor a vándor képe jelent meg előttem, mostanra pedig átformálódott bennem a Remete alakjává(Tarot 9). A képen éppen kifelé jön a kő-barlangból, hátrahagyva a múltat, kezében bot, melyen a csakrák fényesednek, és egy kis zöld kígyó kúszik fel rajta.
Amikor a remete felbukkan, akkor mindig fontos üzenet, hogy szabaduljunk meg abból a rabságból, amit az idő múlása, maga az idő helyez ránk. Az idő bezár minket és kondicionálttá tesz. Pedig az idő csak illúzió, és az elme kapaszkodója. Valójában nem létezik. Csak egyetlen pillanat létezik, az pedig a jelen.
Ha meg tudjuk ezt érteni, és ki tudunk szabadulni az idő rabságából, akkor valóban szabaddá válunk, és nem azért teszünk dolgokat, mert meg kell tennünk, hanem azért mert szeretnénk azt tenni. Kinyílik a tér és minden ott van.
A Cilantro a fizikai testben felhalmozódott törmelékeket segít kitisztítani, főként a nehézfémeket, melyek akár generációkon át képesek örökítődni, a múlt megkövült részei.
Ahhoz, hogy ez a felszabadulás meg tudjon történni, egy teljesen új, eddig még ismeretlen működésbe kell elhelyezkednünk. Az elmúlt időszak fogyatkozásai, a két Kos Újhold és a mostani Bika Újhold fokozatosan ráhelyezett minket erre az új pályára. Talán érzed, és éled is már, hogy ez valójában a szív útja.
Megerősítése: „Felszabadítom magam a korlátok alól, melyeket saját magamnak állítottam.”
A Bika Újhold tehát nagyon kettős energiákat hordoz, mert egyrészt ott a könnyülés, megkönnyebbülés és a stabilitás ígérete, de a másik oldalon még mindig ott vannak a Skorpió-Plútós múlt sérüléseinek, fájdalmainak elengedése, az azokból való felemelkedés. Amint ezeket a lehúzó, nehéz dolgokat, le tudjuk tenni, hátra tudjuk hagyni, meg tud érkezni az életünkbe az új, a stabil, a bőség és az örömök.
Szeretettel: Bea**Sundri Dalpreet Kaur**