2023. év elemzése az asztrológia numerológia, színek és az olajok tükrében
Elkészültem az idei év összefoglalójával, melyet nagy szeretettel osztok meg veletek. Nagy falat, többszöri olvasmány, érdemes lehet elmenteni, majd később vissza-vissza térni hozzá. Igyekeztem a lehető legtöbb aspektusból vizsgálni, figyelembe véve az aktuális energiákat, mindent, ami ezidáig megérkezett hozzám ebben az évben, és ami az összefoglaló írása közben felbukkant és teret-figyelmet kért magának.
Színes-Illatos-Sokdimenziós formában adom át Nektek ezt a csokrot, ahol többféle nézőpont egységbe forr, emeli és támogatja egymást.
Fő Asztrológiai hatások az évben
Január 1-Merkúr direktbe vált
A Merkúr a Naprendszer legbelső bolygója, éppen ezért a leggyorsabb is. Évente 3-4,szer retrográd mozgásban van, mely lassításra, felülvizsgálatra és tudatosságra hív, az életünk különböző területeire nézve. 2024 rögtön a Merkúr előreindulásával kezdődött, jelezve, hogy ebben az évben bizony sok dolog fog előre mozdulni a hétköznapi életterünket, körülményeinket tekintve. Gyors változások, felismerések lehetősége, szellemi tisztaság és nagyfokú tudatosság, melyek mind itt lesznek a térben. Ahhoz, hogy megfelelő módon kapcsolódni tudjunk a bennünk lévő Merkúr archetípussal, meg kell adnunk a tiszteletet, és a retrográd időszakokban visszahívjuk a figyelmünket Önmagunkra, többet időt töltünk önvizsgálattal, belső gyermek gyógyítással.
További Merkúr retrográdok az évben:
Április 1- Április 25 – Merkúr retrográd a Kosban
Augusztus 4- Augusztus 28. Merkúr retrográd az Oroszlánban
November 25-December 15. Merkúr retrográd a Nyilasban
Chiron és Felszálló holdcsomó együttállás(január-április)
Chiron kisbolygó a Sérült Gyógyító archetípusa tartozik hozzá. Ő jelöli a legmélyebb sebeinket, valamint a törekvéseinket, amik azok begyógyítása érdekében teszünk.
Chiron sérülése a legmélyebb, melyet ember kaphat, születésekor elutasította az édesanyja. Így szeretetlenül és nemkívánatosan élte kora gyermekkorát. Az elhagyatottság mély sebe volt végül mely támogatta és segítette abban Chiront, hogy erős gyógyítóvá és tanítóvá válhasson.
Chiron 2019 óta van a Kosban, ahol egészen 2027-ig lesz majd.
A Kosban lévő Chiron a létezésünkkel kapcsolatos sérüléseinket szimbolizálja: mi végre vagyok itt? Az önérvényesítés kérdéskör kerül előtérbe, hogy képes vagyok-e megnyilvánítani azt, aki a legmélyebb szinteken vagyok. Az Identitásunkkal kapcsolatos minden fájdalmunk és sérülésünk, melyet valaha elszenvedtünk, az most figyelmet és gyógyulást kér.
A sérült gyógyító jelenlétét mindenki saját egyéni életében is felfedezheti. Saját sebeink gyakran egyengetik az utat, és vezetnek minket, hogy együttérzőbbé és megértőbbé váljunk azokkal szemben, akik szintén átéltek szenvedést.
A Chiron emlékeztet arra, hogy bár vannak sebeink és traumáink, ahelyett, hogy gyengeségként tekintenénk rájuk, felhasználhatjuk őket, hogy erőforrássá váljanak számunkra és mások számára is.
Saját születési képletünkben Chiron megmutatja azokat a magzati, születéskori és kora gyermekkori időszakainkból származó öröklött sebeinket, amivel érkeztünk, és ami szeretné, hogy segítségével gyógyítsunk és gyógyuljunk.
Már január óta egyre aktívabban jelen van a térben, és egészen tavaszig dolgozhatunk ennek az erőteljes gyógyító térnek az energiájával.
Ha úgy érzed a külső események triggerként nyomogatják a gombjaidat, fájdalmat, dühöt, sértettséget, meg nem értettséget, elhagyatottságot élsz meg valamely területén az életednek, akkor tudd, hogy a Chiron és a felszálló holdcsomó aktiválta benned a legmélyebb sérüléseidet, vagy olyan szakaszában vagy az életednek, ahol jobban rezonálsz az énképed és az identitásodat érintő sérülésekkel(pl a saját Chironod is a Kosban van)
Ezekre mindig ajándékként és lehetőségként érdemes tekintenünk, hiszen lehetőséget kapunk a feldolgozásra és a mélyebb megértésre, még akkor is, ha átmenetileg felszakadnak a sebek és fájdalmasnak éljük meg. Ami most történik, nem csak veled történik, és nem csak most történik. Ezen dolgoknak a gyökere valahová nagyon messzire vezethető vissza, ezért fontos, hogy lélegezzük át magunkon, ha úgy érezzük nem bírjuk tovább, kérjünk támogató segítséget és maradjunk kapcsolatban Önmagunkkal.
A Plútó belép a Vízöntőbe (2024. november – 2043. március)
Valószínűleg ez az a jegyváltás, amiről talán már a legtöbben hallottatok, hiszen nagyon sok helyen írnak most róla, mert egy korszakalkotó váltás, mely mindannyiunk életére hatással van és lesz.
Erről korábban itt írtam bővebben.
Bár már tavaly töltött egy rövid időt a Vízöntőben, de 2024 lesz az az év, amikor a Plútó véglegesen elhagyja a Bak jegyét, és a következő két évtizedre a Vízöntő jegyébe teszi át a székhelyét.
Tavaly április óta folyamatosan és növekvő intenzitással kapjuk már azokat a témákat melyeket e két égi jelölő szimbolizál.
A Plútót az Alvilág Uraként ismerhetjük, Naprendszerünk legkülső égiteste, ő az, aki képes a felszínre hozni és szembesíteni mindazzal, amik a tudatalattiba és az árnyékba vannak temetve. Amikor egy külső bolygó (Plútó, Neptunusz, Uránusz) jelet vált, minden megváltozik – hogyan érzékelünk, hogyan tapasztaljuk magunkat és a világot, az egész valóságunkat, úgy egészben az életet itt a Földön. És persze, azt is hogyan viszonyulunk hozzá.
A következő jelbe való lépés tehát elmozdulást indít el a kollektív és a személyes tudatban. Mind az árnyékoldal, mind az ajándékok szintjén meg fogjuk tapasztalni ezt. A Plútó belépése a Vízöntőbe egy felhívás arra, hogy kilépjünk a megszokásokból, és hogy mindig mindent ugyanúgy kell csinálnunk, azért, hogy eredményt érjünk el. Ahogy nő a tudatosságunk, úgy kapunk egyre több és másabb nézőpontot, stratégiát, megoldókulcsokat.
A Vízöntő képessé tesz minket erre az innovatív gondolkodásmódra, fogékonnyá tesz a „más” erejére. Segít megnyitni az elménket, merjünk kísérletezni és új eddig járatlan utakra lépni.
Ezzel a Vízöntő perspektívával gyökeresen megváltozhatnak stratégiáink és céljaink arra vonatkozóan, hogyan éljük az életünket, mi a legfontosabb számunkra, és mik a vállalásaink.
Jupiter együtt áll az Uránusszal (március-május)
A Jupiter és az Uránusz találkozása 12-14 évente történik, de kettejük találkozása a Bika jegyében az Uránusz pályája miatt elég ritka. Az Uránusz 2018 óta tartózkodik itt, a Jupiter pedig tavaly érkezett Bikába. Kettejük kapcsolódása egy gyümölcsöző és innovatív energiakombinációt eredményez, mely megnyilvánulhat a környezetvédelemben, vagy akár a természetes energiaforrások forradalmában. A Bikához kapcsolódik a bőség, az anyagi jólét, az, hogy jól érezzük magunkat itt a Földön. Az Jupiter még inkább felerősíti ezt, az Uránusz pedig egy villámcsapás erejével felrázza az egészet és ezzel berobbantja a fejlődést. Innovatív időszak, mely új technológiákat, találmányokat jelezhet, melyek segítik az emberiség életét, miközben a Földnek is a javára válik. Személyes szinteken is fel tudjuk használni ezt a bőség energiát, hogy mi is gondolkodjunk nagyobban, amivel már talán az unokáink életét fogjuk megalapozni. Ennek az együttállásnak a csúcsa április 21-én lesz, már márciusban és végig egész májusban érezni fogjuk a hatásait.
Mars Retrográd (2024. október – 2025. május)
A Mars hivatalosan december 6-án kezdi meg retrográd útját az Oroszlán jegyében, és vissza fog térni a Rákba 2025. februárjára. Bár a valós retrográd időszak kb 2,5 hónap, már jóval előtte és még utána is érezhetőek lesznek az utóhatásai.
A Mars a cselekvés, a motiváció és az energia bolygója. Amikor visszafelé halad, lelassíthatja a termelékenységünket, kiszívhatja az energiánkat, és a motiváció hiányát érezhetjük.
Jó, ha tudatosan felkészülünk erre az időszakra, és nem lesznek majd túl magasak az elvárásaink az év utolsó harmadában sem magunk sem mások felé. Szerencsére ez az időszak egybe esik az őszi-téli pihenő időszakkal, így októbertől fokozatosan kezdjük el visszahúzni az energiáinkat kintről befelé. Többet legyünk belül, tápláljuk tudatosan a testünket, és pihenjünk amennyit csak tudunk.
Fogyatkozások-Eklipszek
Ebben az évben is párban érkeznek a fogyatkozások, melyek mindig szoros kapcsolatban állnak a leszálló és felszálló holdcsomóval. Ezek az időszakok lehetőséget teremtenek arra, hogy megtanuljunk és meghaladjunk valamit, a bennük foglaltatott energia potenciál segítségével. A négy fogyatkozásból három a Kos-Mérleg tengelyre, egy pedig a Halak-Szűz tengelyre esik. A szeptember 17-i Halak holdfogyatkozás egy különálló napfogyatkozási ciklus része, amely ízelítőt ad a 2025-ben várható dolgokból, amikor is sor kerül a karma tengely váltásra.
A fennmaradó három fogyatkozás a Kos-Mérleg ciklus része, amely tengely jelenleg aktív és, amivel jelenleg dolgozunk. Ezek a napfogyatkozások mind kapcsolódnak kapcsolatainkhoz és az adás és a fogadás közötti dinamikához. Általános szabály, hogy a holdfogyatkozások a felszabadulás, meghaladás és felismerések nagy pontjai, míg a napfogyatkozások az új kezdetek lehetőségeit nyújtják.
• Mérleg holdfogyatkozás – március 25
• Kos napfogyatkozás – április 8
• Halak holdfogyatkozás- szeptember 17
• Mérleg napfogyatkozás- október 2
Numerológia, Tarot, Színek és minden más
2024- A 8-as Év
Amennyiben 2024 számjegyeit összeadjuk(2+0+2+4), megkapjuk, hogy 8-as év.
8-as a Szaturnusz száma, ő a karma vagy idő Ura, amint fent úgy lent, ami körbe megy az visszajön. What goes around, comes around. Bármi is van a kalapban, az idén felfedi magát. Lehet, hogy régóta várt esemény megvalósulását jelzi, de akár egy teljesen váratlan dolog is kibontakozhat.
Érdekesség, hogy a Szaturnusz a Bak elsődleges és a Vízöntő másodlagos ura, azé a két jegyé, mely közötti minőségbeli váltásban vagyunk, ahol a Plútó éppen nagytakarítást végez.

8-as szám a Tarot-ban az Igazság lapja, mely egyszerre jeleníti meg a saját igazságunkat, a személyes szinteken, és az univerzális igazságokat a kollektív szinteken. Ebben az évben hűek kell legyünk a saját igazságainkhoz. A Tavalyi 7-es évben intenzív tesztnek voltunk alávetve, hogy, minden, ami nem tartozik hozzánk, feleslegesen foglalja az energiánkat az ki tudjon ürülni és pucolódni. Már itt elkezdődött a valódi sorsunk felvállalásának útja, melyet idén teljes valójában meg is tudunk mutatni.
A 8-as szám Ízisz Istennő száma is. A Vagy-Vagy igazságok helyett az Is-Is nézőpontok, az egó és az egyén, helyett a közösségek, a mindenkinek jó együttműködések, a win-win szituációk éve és egyben kezdete ez. Hiszen mindez már a Vízöntő haladó szellemisége, amikor nem azt nézzük, hogy Nekem miért lesz jó egy-egy helyzet, hanem figyelembe vesszük a kisebb nagyobb közösségeket, figyelembe vesszük a természetet Földanyát is.
Az Igazság megértése és valódi megtapasztalásának útja pedig, elvárja hogy szabadítsuk fel magunkat testileg, lelkileg és érzelmileg a kontroll és a hatalom alól. Terjedjünk ki, terjesszük ki a fényünket, ragyogjunk és másoknak a fényünkkel utat mutassunk.
Nem más, mint a saját kondícióink, és hitrendszereink, melyek börtönben tartanak. Nem tudunk fejlődni, nem tudunk örülni, mert félünk. Félünk megélni egyáltalán azt, aki valójában vagyunk.
Az élet végén nem azt szoktuk bánni, amiket megtettünk, hanem azokat a dolgokat, amikhez nem volt bátorságunk megtenni. Fél életet éltünk, nem mertünk kirepülni, szabadon szárnyalni, és kinyilvánítani a saját igazságunkat.
Mert az igazság valójában az, ami mi valójában vagyunk. Ránk rakott keretek, korlátok és kötöttségek nélkül. Ezt akkor tudjuk megvalósítani és élni, ha hiszünk és bízunk magunkban. Hogy ez a legtöbb és legjobb, mit tehetünk. Az, hogy felvállaljuk önmagunkat, lesz, ami lesz.

A jógikus numerológiában a 8-as szám a prána testünket jelöli. Ezért az energia, amely ebben az évben irányítani fog, ehhez a testhez kapcsolódik.
A prána testnek 4 megnyilvánulási formája van az életünkben:
Bizalom az élet iránt: A Prána test szoros összeköttetésben áll a Pránával, életenergiával, mely az univerzum energiaként és alkotóelemeként jelen van körülöttünk mindenhol. Minden lélegzetvétellel az oxigénen túl pránát veszünk magunkhoz, mely alapvető feltétele az életünknek. A Prána korlátlanul a rendelkezésünkre áll, ezért a pránatestünk arra is emlékeztet minket, hogy legyen bizalmunk az Univerzum megtartó ereje és az élet iránt. Nem kell mindenért megküzdenünk, az élet nem csak nehézségek árán teljesíthető. Miközben mi megtesszük, ami tőlünk telik,a mi szintünkön az Univerzum is teszi a dolgát és gondoskodik rólunk. Az élet minden súlya nem kell, hogy a mi vállunkat nyomja. Lélegezz és emlékezz erre mindig.
Hitelesség: Ha a prána az életerő, amivel korlátlan mennyiségben rendelkezhetünk az univerzumból, az azt jelenti, hogy mindenünk megvan már, ami ahhoz kell, hogy azok legyünk, akik vagyunk. Nem azért vagyunk itt, hogy megfeleljünk egy nemnek, névnek, rangnak, szakmának vagy szerepnek . Azért vagyunk itt, hogy a Lelkünk fényét ki tudjuk bontakoztatni és Autentikus Valódi Énünket meg tudjuk nyilvánítani.
A pránatest arra is emlékeztet bennünket, hogy a gondolataink, szavaink és cselekedeteink legyenek összhangban valódi Önmagunkkal, mert a hitelesség és az integritás alapvető fontosságú a teljes élethez és lehetőségeink kiaknázásához. Ha nem vagy Önmagad, szerepeket veszel fel és működtetsz, akkor ne csodálkozz, hogy a dolgok szétfolynak a két markod között.
Ahogy fent, úgy lent: A 8-as, a pránatest száma egy szimbólum is egyben, a mennyei és a földi közötti összefüggésre emlékeztet minket. Amit kifelé áramoltatunk, az fog visszatérni hozzánk. Amit a gondolatok, érzések, vagy cselekedetek szintjén megnyilvánítunk, az az idő egy pontján valósággá válik. Amellett, hogy bízunk az életben nekünk is hozzá kell járulnunk azzal, hogy odafigyelünk ezekre. Mi az, ami elhagyja a rendszert akár gondolatok, szavak, vagy cselekedetek formájában. Minél közelebb élünk a saját igazságunkhoz, Önvalónkhoz, annál közelebb érezzük magunkhoz az Univerzum támogatását és vezettetését. Minél őszintébbek, autentikusabbak és tudatosabbak vagyunk, annál inkább érezni fogjuk, hogy a helyünkön vagyunk.
Adni és Kapni-Körforgás: Ahogyan a légzésünk is körforgásban működik, úgy az életünk is. Minden belégzést, egy kilégzés követ. Belégzéssel befogadok valamit, kilégzéssel kiengedek, átadok. És ez jó, működik. Ha meg tudjuk találni az egészséges egyensúlyt az életünkön belül is, rá tudunk kapcsolódni az adás és kapás egyensúlyának áramlására, akkor az univerzum mindent megad, ami ahhoz szükséges, hogy elérjük teljes potenciálunkat és a nagyobb jót szolgáljuk. Ha az életünk egy magasabb célt követ, fontosnak és az egész részének érezzük magunkat, ami a teljes és boldog élet titka.
Javasolt gyakorlatok az évre:
2024-ben a fókusz a légzésünkön van. Óriási szerepet kapnak a légzőgyakorlatok, hogy megtanuljunk befogadni, növekedni megtartani, majd elengedni és megtisztulni. A Tudatos légzés kifejlesztésével ugrásszerűen megnő a tudatosságod az élet többi területén is.
Ebben az évben fontos lenne 11-22 perc Pranajamat/Légzőgyakorlatot beiktatni a napi rutinunkba.
Van egy nagyon egyszerű meditáció, mely egy mantrát használ, melynek segítségével rákapaszkodhatunk a prána az életerő felhajtóerejére és meghívhatjuk az életünkbe a végtelen erőt és potenciált, amit képvisel.
Ez a mantra segít túllépni a ragaszkodásainkon, a kötöttségeken és a korlátokon.
Célja, hogy ajtót nyisson az Én másik dimenziója felé, és képességet ad arra, hogy istenivé, kreatívvá és félelem nélküli teremtővé válj.
A Mantra így hangzik:
Pavan Pavan Pavan Pavan
Par Para, Pavan Guru
Pavan Guru, Wahe Guru
Wahe Guru Pavan Guru
Mindössze annyi a dolgod, hogy leülsz egyenes gerincoszloppal, behunyod a szemed, hosszan és mélyen lélegzel és és hallgatod a mantrát.
Ehhez találsz segítséget ezen a lejátszási listán:
Az én mentsváram és minden kihívásra eszközöm a Kundalini jóga.
Ahhoz, hogy megváltoztassuk a hozzáállásunkat, meg kell változtatnunk az energetikai mintázatainkat. A Kundalini jóga célja, hogy átalakítsa az energiánkat és igazodjon a magasabb frekvenciákhoz, hogy képesek legyünk a váltásra. Idén is lesznek közös 40 vagy kevesebb napos közös meditációk, ahol közösen, KözössÉg-ben kapcsolódunk, Vízöntő kori tudatosságunkat és érzékelésünket finomítva és fejlesztve.
Mindig időben hírt adok ezekről a lehetőségekről, hogy ha érzed a hívást be tudsz kapcsolódni. Várlak szeretettel, akár kezdőként, újrakezdőként vagy rendszeres gyakorlóként.
Az év színe: Hamvas Barack
A Barack szín a narancs magasabb oktávja, annak fénnyel telített változata, mondhatni mesteri szintje.
A Narancs energia felemelkedett mestere pedig Kuan Yin, aki a könyörületesség és együttérzés istennője. Ő az, aki mindaddig inkarnálódik újra és újra, amíg egyetlenegy szenvedő lény is van a Földön. Könnycseppjei igazgyöngyökké válnak, melyek emlékeztetnek minket az átélt nehézségekre, a szenvedésre, fájdalmakra, de egyben képessé tesz arra, hogy ajándékként és erőforrásként tekintsünk rájuk.
Megértés bölcsességét hozza el minden ilyen emlékkel kapcsolatban, amit a korábbi időkből magunkkal hoztunk. Segít részvéttel és feltétel nélküli szeretettel tekinteni minden mélybe temetett énrészeinkre, melyeket sokszor a fájdalom, kétségbeesés, és félelmek kötnek gúzsba. Ha részvéttel tekintünk ezekre a részeinkre, egyre inkább kialakul a szeretet önmagunk felé, mely a megnyugvás és béke hullámait ébreszti fel bennünk.
Bármikor, amikor úgy érezzük, hogy elengedésre és megbocsájtásra van szükségünk valamilyen helyzetet illetően, de nem tudunk felül emelkedni a helyzeten, nem tudjuk azt semlegesen kezelni, akkor hívjuk meg Kuan Yint, aki együttérzésével és feltétel nélküli szeretetével átalakítja és fénybe emeli a szituációt.

Kínai Asztrológia- Fa Sárkány éve
A Kínai asztrológia szerint az idei év különleges, hiszen a Sárkány évét köszönthetjük.
A sárkány a kínai állatöv egyik legkedvezőbb jele, mivel képes úszni, repülni, szárazföldön járni és a dimenziók között utazni. A sárkány a hatalmat és a bátorságot képviseli, de egyben a béke és az összefogás szükségességének hatalmas szimbóluma is. Szerencsehozónak tartják, úgy vélik a sárkány évében születettek sikeresek, ambiciózusok és az univerzum által támogatottak.
A Sárkány évével virágzó évnek állunk elébe, ahol lehetőségünk van fejlődni, a személyiségünket tekintve, és a szakmai életünkben, az üzletben is feljebb léphetünk. Minden támogatja most ezt, magasságokba szárnyalhatunk, ha van elég bátorságunk elrugaszkodni a földtől.
A sárkányról azt tartják, hogy segít kiélezni intelligenciánkat, szellemességünket és a körülöttünk lévő világ megértését, ezért érkezhetnek nagy felismerések, felébredések, AHA pillanatok, és ahogy megyünk egyre mélyebben az évbe úgy egyre mélyebb bölcsességre.
Még ha nehézégekkel vagy akadályokkal is találjuk szembe magunkat, akkor is tudjuk, hogy mind azt szolgálja, hogy még több magabiztosságra, erőre és sikerre tegyünk szert.
A fa elem segít lágyítani és konstruktív mederbe terelni a Sárkány energiáját. A sárkányok ösztönösek, és hirtelen felindulásból, gondolkodás nélkül cselekednek. A harag könnyen fellobban bennük, ami bármikor kitörhet. Jól kiegészíti tehát a fa megfontoltsága és türelme a sárkány merészségét és magabiztosságát.
A fa energia lehetővé teszi számunkra, hogy növekedjünk, terjeszkedjünk, és hosszú távon jó úton haladjunk. A tavasz évszaka kötődik a Fa elemhez, így a Sárkány éve segít nekünk is új kezdeteket teremteni, új magvakat ültetni, a kertünket kivirágoztatni.
A zöld szín tartozik a fa elemhez és a szívcsakrához is egyben, így a Sárkány évében folyamatosan emlékeztetnek bennünket, hogy térjünk vissza a szívhez.
Erőteljes erők a vállalkozásunk beindításához is hozzájárulhatnak, ha már régóta fontolgatod, akkor most itt az idő kilépni a fénybe!
2024 a Nap éve
2024-ben a Nap is ciklusának csúcsára ér. Az asztrológiában a Nap szimbolizálja a tudatosságunkat, és a belső erőnket. Napunk biztosítja az élet lehetőségét itt a Földön, a Naprendszerünk közepe és egyben fő irányítója is. Keveset tudunk róla, hogy mennyi mindenben befolyásolja a Nap tevékenység a földi életet, de egyre több kutatás is születik újabban erről. A Napra tekinthetünk erőforrásként, aki beragyogja fényével a tudatosságunkat. Ebben az évben ez a tudatosság lámpásként fogja bevilágítani az utat előttünk, és segítségével rátalálhatunk a saját belső ösvényünkre.

Olajok üzenete erre az évre: 4 nagyon fontos sarokpontként, sarokkőként tekinthetünk az év olajaira, melyek átívelve az éven utat mutatnak számunkra a mindennapok útvesztőjében: A sarokpontok a következők: Fókusz, Jelenlét, Remény és Átmenetek
Citrom- Fókusz
A Citrom a segítségünkre lesz abban, hogy képesek legyünk fókuszálni, amikor körülöttünk minden úgy tűnik, hogy az ellenkezőjét akarja. Néha annyira sok az információ, az energia és a lehetőség, hogy nagyon nehezen, és akkor is csak alig tudunk koncentrálni.
Ismeritek az érzést, mikor tudod, hogy mit kell végbe vinned, mi a feladatot, mégis folyton folyvást elterelő tényezőkkel kell megküzdened. A figyelem könnyen elkalandozik, hiszen az Információ érájában élünk, egyfajta drogként viselkedik az agyunk számára. Ezt leginkább akkor vesszük észre, ha valamilyen oknál fogva nem jutunk hozzá a szokásos digitális adagunkhoz.
Ez is egy olyan dolog, amitől meg kell tanulnunk függetleníteni magunkat, mert nem hagyatkozhatunk mindenben a külvilágból beáramló információkra.
Ahhoz, hogy magabiztosan és két lábbal, tudatosan tudjunk működni, szükségünk van az összpontosítás és fókuszálás képességére.
A citrom lesz az aki, mint egy prizma segít összegyűjteni és egy pontba sűríteni az érkező energiákat. Segít lefordítani és egy közös nevezőre hozni a sok-sok különböző adattömeget.
Felkészít arra, hogy felvegyük a ritmust ezzel az óriási léptékkel haladó információs forradalommal, ami éppen történik. A mesterséges intelligencia még csak a kezdet. Ahhoz, hogy ne veszítsük el a kapcsolatot a valósággal, erős belső középpontra és fókuszálási képességek kialakítására van szükségünk.
Lélegezzük be, használjuk roll-on ban a halántékra kenve és ismételjük a megerősítését:
„Elmém tiszta és fókuszált, figyelmem egyhegyű.”
Pacsuli-Jelenlét
A Pacsuli egy erősen a jelenbe és a fizikai testbe visszaföldelő olaj. Horgonyként használhatjuk, ha a citromnál már említett erők túlzottan szétzilálnák az energiáinkat.
Támogat, hogy teljesen jelen legyünk a fizikai testünkben. Amikor Önismereti munkát végzünk hajlamosak lehetünk elszállni, testünkön kívül rekedni, vagy túlzottan áthelyezni a hangsúlyt a lelki síkra. A Pacsulit érdemes használni, minden ilyen lelki tevékenység, árnyékmunka, ásás után, hogy teljesen vissza tudjunk térni a testünkbe és a jelen pillanatba. Összekapcsolja a lelket a testtel, mélyebb egységet és megértést hoz.
A napkitörések és az azzal járó sugárzás extrém hatást gyakorolhat az arra érzékenyek testére, mely különböző fizikai és érzelmi tünetekben nyilvánulhat meg. Erős fáradtság, tompaság, de álmatlanság, ingerültség, depresszív érzések, zsibbadás, szédülés, fülcsengés, hányinger, hányás, fejfájás, erős szívdobogás érzések.
Ha kibillenést, testünktől való elválasztottságot tapasztalunk, használjuk a Pacsulit, mely segíteni fog a testünkben maradni és leföldeni magunkat az adott pillanatban.
Megnyugtatja a félelmeket és az idegrendszeri nyomást. Csillapítja a szívet és az elmét, hogy felkészítse a lelket és a testet a mélyebb egységre. Segít, hogy kapcsolatban tudjunk maradni önmagunkkal. Nem tudunk talajvesztetté válni, ha a Pacsulit az oldalunkon tudjuk.
Ha úgy érezed, hogy alacsony az energiaszinted és a motivációid, vagy esetleg elveszítetted a hited önmagadban, akkor készíts magadnak egy Pacsuli olajos habos fürdőt.
A talpakon, lábakon, de akár az egész testet beburkolva is használhatjuk. Illata bátorítólag hat, magabiztosságot, ragyogást, kecsességet, egyensúlyt és fizikai erőt hoz.
„Jelen vagyok a tetemben, jelen vagyok a pillanatban.”
Melissa- Remény
Melissa felébreszt a lelket a fényre és az igazságra. Elhozza számunkra a remény sugarát. Az egyik legmagasabb rezgésű, legtisztább jelentéstartalmú olaj. Maga a tiszta lélek fénye, a megvilágosodott létállapot leképződése a földi síkra. Tiszta és egyszerű, nem hivalkodó, mégis illata időtlen és emlékeztet a saját isteni mivoltunkra. A reményt, optimizmust és a színtiszta öröm érzését hozza el annak, aki képes megnyitni magát az energiájára.
Azáltal, hogy felismered magadban a fényt és összekapcsolódsz eredendő erőddel, a magasabb forrással, könnyűnek érzed a létet és fényességgel töltődsz fel a belső magodig. A Melissa arra emlékeztet, hogy mindannyiunkban, minden egyes létezőben ott ragyog az isteni szikra, és szeretettel és figyelemmel ez a szikra növésnek indul.
Tökéletessége, makulátlansága megtanít arra, hogy az élet minden pillanat a ünnep, melyet igazán csak belül tudunk megtapasztalni, akkor, ha minden külsőségen túl befelé figyelünk. Megérkezünk oda, ahol nincsen más csak mi és végtelen csend, béke és nyugalom.
Emlékeztet arra, hogy ki vagy valójában és mi a valódi célja leszületésednek. Abban is segítséget ad, hogy el tudj engedni mindenkit és mindent, ami visszatart attól, hogy elérd a teljes benned rejlő potenciált.
Visszakapcsol a saját belső hangodhoz, hogy a magasabb síkokról érkező útmutatást megkaphasd és ezt be is tudd fogadni, majd képes legyél azt a saját és mások javára fordítani.
Azáltal, hogy összekapcsolódsz eredendő erőddel, a magasabb forrással, könnyűnek érzed a létet és fényességgel töltődsz fel a belső magodig. A Melissa arra emlékeztet, hogy mindannyiunkban, minden egyes létezőben ott ragyog az isteni szikra, és szeretettel és figyelemmel ez a szikra növésnek indul. Ez az olaj maga a fény üzemanyag, mely lángra lobbantja az igaz önvalónkat.
Gyógyulhatunk általa testi, lelki és szellemi síkokon. Alkalmazzuk a csuklón, halántékon, hajvonalon és a koronacsakrán. Jó ha tudunk egy 21 napos „kúrát” csinálni vele, amikor mindennap alkalmazzuk magunkon, így felülírhatjuk a hibás programokat és a lehető legtisztább, legmagasztosabbra cserélhetjük őket.
Megerősítés:
„Én vagyok maga a fény és készen állok mindenkire ráragyogni.”
Szibériai fenyő-Átmenetek
Nagyon örülök, hogy egy fa, ráadásul fenyő olajat is köszönthetünk 2024 szignó olajai között. Nagyon szeretem a fákat, jelenlétük, gyógyító erőterük és analógiájuk miatt is. Mert ki is reprezentálhatná jobban más itt a Földi síkon való élet kiterjedését, mint egy fa. Mélyen a földbe nyúló megtartó gyökerek, hosszú és egyenes törzs, mely minden viszontagságban megtart középen és magas égbe nyúló korona. Zöld palást, mely jelképezi a középpontot ég és föld között: a szívet.
A Szibériai fenyő akkor szokott jelt adni magáról, ha egy kihívásokkal teli időszakba lépünk, ahol szükségünk van az áramlás minőségére, és arra, hogy engedjük, hogy a dolgok maguktól menjenek végbe. Ebből a szempontból hasonló az energiája a Cipruséhoz, ami szintén az áramláson és elengedésen, átváltozásokon dolgozik, csak az árnyék oldalon. A fenyő a fény oldalhoz kapcsolódik, és arra mutat rá, hogy egészen hamarosan egy új nézőpontot kaphatunk. A világ a szemünk előtt formálódik és omlik össze, de ha jó szemszögből nézzük a dolgokat, akkor képesek vagyunk meglátni az ebben rejlő lehetőségeket.
A Plútó Vízöntőbe lépésével szükségszerű, hogy a régi nézőpontok, eszmék és működésmódok leomolnak. Ahogyan emelkedik a tudatosságunk, úgy változik a nézőpontunk és tudjuk látni a nagyobb egészet.
Természetesen lélegezzük be mélyen a tüdőnkbe, használjuk a szív területén, hogy nyisson minket és tágítani tudjuk a szívünk terét.
Megerősítése:
„Erős szívvel és lélekkel állok a változások elébe.”
Röviden tehát 2024 a bizalomról és a hitelességről szól.
Ez egy olyan év, amelyben törekednünk kell arra, hogy hitelesek és teljesek legyünk, hiszen ez az egyik legfontosabb küldetésünk. Ha a belső igazságunkból, tiszta meggyőződésből dolgozunk, akkor az univerzum vezérel bennünket. Minden nap tedd meg a tőled telhető legjobbat azzal, amid van, majd engedd útjára. Az egésznek egy része a te munkád, a másik pedig az univerzum kezében van.
Ahogy egyre mélyebben belemerülünk a Vízöntő korába, úgy lesz egyre fontosabb a közösségi lét fontossága. Vedd számba, hogy hogyan állsz ezzel a saját életedben, amennyiben nincsen még jelen az életedben ez az energia, akkor kezdj el nyitni ebbe az irányba.
Mély levegő és türelem, fontos tanácsok az év minden napjára! Bár intenzív időszakot élünk, az energiák csúcsra járatódnak, mégis szakíts kellő időt a pihenésre, a lassításra, és a befelé figyelésre. Koncentrálj arra, ami fontos, engedd , hogy maguktól kikopjanak a lényegtelen dolgok az életedből.
Nagyon nagy szeretettel és sok-sok fénnyel: Bea**Sundri Dalpreet Kaur**