Önelfogadás & Önerő
Drága Lelkek!
Nagy szeretettel teszem közzé az idei első 40 napos közös gyakorlásunkat! Azt hiszem, kijelenthetem, hogy a tavaszi és az őszi 40 napos meditációk meghatározó sarokpontjai lettek az évemnek!
Ilyenkor tavasszal, a hangsúly a megújuláson, megtisztuláson és az új erőnkre találáson van.
A hosszú téli álom után ideje kibújni a meleg kuckónkból, kitárni az ajtókat-ablakokat és beengedni rajta az újat, a frisset az üdét!
Ebben a 40 napban a Kundalini jóga egyik jól ismert „mumusát” fogjuk jól megismerni és megszelídíteni. Mivel 2024 a Sárkány éve is ezért, dolgozunk mi is az ösztöntermészetünkkel, az alsó világunkkal, de nem az őszi mélybe merülés módszerrel, hanem szépen pontról pontra átfényesítjük és emeljük-emeljük a szívbe felfelé őket.
Így fogjuk tudni az árnyékokat ajándék szintre emelni, a kihívásokat lehetőségekké változtatni.
Közben pedig átalakul a bennünk kialakult kép saját magunkról, elkezdjük jobban megérteni, elfogadni és szeretni magunkat!
Mert minden belőlünk szökken szárba és indul ki, majd tér vissza hozzánk. Ahhoz, hogy szeressük a teremtésünket, mindazt, amit a világ számunkra felkínál, elengedhetetlen, hogy szeressük már az elindításakor is, ez pedig nem máshol van, mint a saját belső világunkban.
A gyakorlat, amit végezni fogunk 40 napon át a Sat Kriya lesz. Úgy tartják, hogy ez az egyetlen gyakorlat magában rejti és össze sűríti a Kundalini jóga összes jótékony hatását. Olyan kincseket rejt számunkra, ami méltán teszi érdemessé arra, hogy jobban megismerjük és elköteleződjünk mellette.
Néhány dolog, amire hatással van ez a gyakorlat:
-Jótékonyan hat az összes energiapályára, minden csakrára, nadira és energetikai testre
-Általános tisztító, felszabadító hatással bír a lerakódásokra, blokkokra testszerte
-Különösen az alsó három csakrában teszi ezt, ezért jótékonyan hat minden félelemre, fóbiára, létjogosultsági kérdésekre, bűntudatra, szégyenre
-A szexuális energiát egyensúlyba hozza, akár alul, akár túl működik és segít kreatív energiává alakítani
-Minden énképpel kapcsolatos negatív programra: kishitűség, önbizalomhiány, önértékelési problémák, önáltatás, önszabotázs, önszeretet hiánya…
-Fizikai testre is jótékonyan hat, hiszen egyfajta belső masszázsban részesülnek a belső szerveink, a hasfal és a hasizom erősödik
-Megerősítjük a tüdőt és a szívet, a folyamatos és ritmikus mozgással, erősödik az idegrendszer
…
Ki lesz a segítőnk?
Ebben a belső utazásban a Bergamott segítségét fogjuk kérni, aki a nagy szakértője és gyógyítója az önelfogadásnak! Ragyogó olajzöld színével segíti az átmeneteket, míg megtesszük az utat a köldökünktől a szívünkig. Hogy magunkhoz tudjuk ölelni minden szeretetlenségünket, bizonytalanságunkat és kétségbeesésünket. Ő az, aki fényével reményteli sugárként mutatja nekünk az utat, ott ahol még nem jártunk.
Miért 40 nap?
40 napon át, megtapasztalunk minden fentet és lentet, az összes holdfázist és a bioritmusunk minden lépcsőfokát. Ez az időszak, az átmenet a télből a tavaszba egy remek lehetőség arra, hogy megtapasztaljuk mire is vagyunk valójában képesek, ha elköteleződünk egy cél mellett.
Kezdés: Március 10.
Április 18-ig végezzük a meditációt minden nap, mindenki a saját időbeosztása szerint.
A meditációban résztvevőknek zárt csoportot hozok létre, ahol zajlani fog a gyakorlás és ahol meg tudjuk osztani egymással a tapasztalatainkat. Minden további információ közlés és átadás ott fog történni.
A meditáció ezúttal is felajánlás alapú, amely segít elmélyíteni a gyakorlást és az elköteleződésed önmagad és a szándékod felé.
A felajánlás bármekkora összeg lehet, nincs minimuma-se maximuma, sem elvárt összeg, pontosan azért, hogy aki szeretne, az részt tudjon venni. Ez is mint minden energia, általa létrejön az áramlás bennünk.
Amennyiben hív a közös meditáció élménye és a kapcsolódás jelentkezés az illatokszarnyan@gmail.com e-mail címen, itt küldöm a további részleteket.
Szeretettel: Bea**Sundri Dalpreet Kaur**