– – – – -Kapcsolódj!- – – – – –
 
**Meditációs megtapasztalás az Önérzékelő rendszeredről**
 
Egy izgalmas utazásra hívlak benneteket júniusban, az Ikrek havában, Merkúr bolygó vezetésével, mely pár nappal a kezdésünk után hazai pályára ér. Merkúr az istenek hírnöke, ő volt, az összekötő kapocs az Istenek és a Halandók között. Átjárása volt az isteni birodalmakból (szellemi sík) az érzelmi(lelki) és a fizikai világokba. Kapunk tehát egy kis felhajtó erőt a szellemi síkkal való munkánkban.
 
Ígéretemhez híven ezen a közös meditáción, az önérzékelő rendszerünket fogjuk megismerni, tulajdonképpen saját magunkkal fogunk még inkább, még tudatosabb módon kapcsolódni.
 
Egy olyan meditációt választottam, mely segít ezt a legfontosabb kapcsolatot elmélyíteni és megerősíteni és segít megidézni bennünk a tiszteletet. Önmagunk iránti tisztelet nélkül az élet nevű utazás haszontalan.
 
Ahhoz, hogy tiszteljük magunkat, tisztába kell kerülnünk a saját értékeinkkel, saját lehetőségeinkkel. Meg kell nőnünk a saját szemünkben. Ehhez pedig elköteleződésre és őszinte kapcsolódásra van szükség. Hogy kivel? Hát saját magunkkal. Igaz Önvalónkkal.
Ez a kapcsolat nem kívül keresendő, nem másoktól várjuk a válaszokat, sem a megerősítést. Meg kell erősödnünk saját magunkban, hogy bizalommal forduljunk magunk felé, hogy a belső iránytűnk, intuíciónk legyen a legfontosabb útmutató az életünkben. Ebben segít nekünk a jóga útja, azon belül a mantra és a meditáció. A Meditáció megtisztítja az elmédet. A Mantra kiterjeszti az eksztázist. Így az Intuíciód megerősödik és felszabadul.
 
Ennek a gyakorlatnak a rendszeres gyakorlása teljesen megváltoztatja test pszichés áramlását. Más leszel. A tested tökéletesebben tudja felvenni és hasznosítani az univerzális forrás energiáját. Közelebb kerülsz ideális énedhez, azáltal, hogy közvetlen kapcsolatba lépsz a forrással.
 
„A testet azért kaptad ajándékba, hogy lelked fényét kibocsátsd és továbbadd. És amikor kibocsátod és átadod a lelked, az univerzum elhozza neked amire szükséged van. Siri Singh Sahib”
 
A meditációban ezúttal a Fodormenta lesz a segítségünkre.
 
Kezdés: június 1 szombat
Befejezés: június 22 szombat
 
A meditációban résztvevőknek zárt csoportot hozok létre, ahol zajlani fog a gyakorlás és ahol meg tudjuk osztani egymással a tapasztalatainkat. Minden további információ közlés és átadás ott fog történni.
 
A meditáció ezúttal is felajánlás alapú, amely segít elmélyíteni a gyakorlást és az elköteleződésed önmagad és a szándékod felé.
 
A felajánlás bármekkora összeg lehet, nincs minimuma-se maximuma, sem elvárt összeg, pontosan azért, hogy aki szeretne, az részt tudjon venni. Ez is mint minden energia, általa létrejön az áramlás bennünk.
 
Amennyiben hív a közös meditáció élménye és a kapcsolódás jelentkezés az illatokszarnyan@gmail.com e-mail címen, itt küldöm a további részleteket.
 
Várom a kapcsolódást,
Szeretettel: Bea**Sundri Dalpreet Kaur**