Oroszlán Telihold

2025.02.12

14:53

 

Az Oroszlán Telihold tüzes szív és szemfelnyitogató energiákkal érkezik hozzánk. Szükségünk van egy kis felrázásra, hogy más lehetőségek és nézőpontok is meg tudjanak közelíteni minket. Ha a dolgok felborulnak körülöttünk, akkor talán nem a megszokott polcra tesszük vissza őket.

Az Oroszlán mindig a bátor szív energiájával, a rettenthetetlen szenvedélyével ad számunkra lehetőséget a megszokásokból való kitörésre és a régi mintázataink hátra hagyására.

Szemben helyezkedik el a Vízöntővel, ezért ilyenkor mindig lehetőséget kapunk, hogy megtaláljuk az egyensúlyi állapotot a két végpont között.

A Vízöntő energetika egyik nagy kihívása, hogy tudd képviselni önmagad, szabadságeszményed, de csak annyira, hogy ez másoknak ne ártson. Tudd hol a határ az őrült anarchista és a békés aktivista között.

A sokszínűség ajándékának felvállalása együtt jár azzal, hogy elfogadjuk nem tudjuk és majd már nem is akarjuk belekényszeríteni magunkat olyan társadalmi normákba és szerepekbe, amelyek nem önazonosak számunkra. Ha felismerjük, hogy semmit sem KELL, akkor már nem lesz olyan sürgető, hogy különcként harcoljunk és lázadjunk egy emberként szemben a világgal.

Az Oroszlán a Vízöntővel éppen átellenben helyezkedik el, ami energetikailag a legtávolabb van, mégis jól ráláthatunk innen és tanulhatunk tőle egyet, s mást.

Az Oroszlán maga az erő és annak felvállalása és kinyilvánítása a világ felé.

Számunkra most az a tanítás, hogy a továbblépéshez szükségszerű, hogy beleállj az erődbe, ezzel kapcsolódj és elhidd, hogy Igen Te vagy az, aki nagy dolgok véghezvitelére hivatott. Fel kell hatalmaznod magad erre a szerepre, úgy, hogy felelősséget vállalsz a döntéseidért és a cselekedeteidért.  Ehhez a képességeid pontos ismeretére és erős önbizalomra van szükséged. Ha megerősödsz önmagadban, sokkal jobban fogod tudni képviselni és másoknak átadni az elképzeléseidet, mert hiszel és bízol magadban. Ekkor valóban képessé válsz arra, hogy itt a Földön egy szebb és jobb jövőt teremts.

Mert a Vízöntő eszménye valójában ez, egy most még utópisztikusnak tűnő társadalmi rend, mely a tökéleteshez nagyon közel áll, ahol mindenki egyenlő, mégis szabadon élheti az egyediségét és egyéniségét, ahol egyetértésben és együttműködésben élünk egymással és a bolygóval.

Feljöhet témaként, hogy mennyire tudjuk érvényesíteni a szándékunkat, van e bennünk elég kurázsi, bátorság keresztülvinni, amit elterveztünk.

Mi áll az útjában, hogy a legmagasabb sorsod szerint élj? Milyen gondolatok, attitűdök, hiedelmek és szokások akadályoznak meg abban, hogy kapcsolódjak mindannak a ragyogó teljességéhez, ami vagyok?

Az oroszlán Telihold emlékeztet minket, hogy a legmagasabb sorsunk nem valami távoli hely, amelyért meg kell küzdenünk, hogy elérjük, hanem egy kis csendes és otthonos hely, amely bennünk él.

Nagyon gyakran megtévesztődünk, mert elhisszük, hogy a boldogságunk, valahol távol van, messze, amit el kell érnünk. Hajlamosak vagyunk a hiányunkra összpontosítani, és mindig be akarunk valamit teljesíteni, folyton újabb célokat tűzünk ki. Észre se vesszük, hogy küzdelmek között éljük a mindennapjainkat.

Teljesen mindegy, hogy mit csinálunk, a sorsunkhoz való igazodás egy mélyebb, egyszerűbb helyről származik. Távolítsd el a bonyodalmakat, engedd el ezt az elképzelést, hogy keményen kell dolgoznod, hogy megtaláld az utadat – programozd át ezeket a hiedelmeket, hogy felismerd, hogy a célod belülről jön egész pontosan a szíved közepéből, nem pedig kívülről.

Amikor elkezdtem ráhangolódni a mostani Telihold energiáira, akkor a szív és a harmadik szem energiaközpontjainak aktivitása és kifényesedése volt szembetűnő.   

Erről egyből eszembe jutott a KAWAK, ami a Látnokok rítusa, a dél-amerikai sámánok egyik gyógyító rítusa. A Kawak összeköti a harmadik szem központot a látókéreggel, majd az egészet a szív központjával, egyfajta energetikai útvonalat(hasonlóan a meridiánokhoz)hoz létre, mely felébreszti a belső látás képességét és, hogy túl lássunk azon, ami az orrunk előtt van.

Ez az összehangolás elengedhetetlen ahhoz, hogy túllássunk azon, amit a hétköznapokban látni szoktunk, túl azon, ahogy a valóság érzékelésére neveltek, tanítottak, kényszerítettek minket.

Ez a fajta érzékelés és látásmód lesz az, amivel a jövőben boldogulni tudunk majd, aminek segítségével a szívünkkel fogunk „látni” és nem csak a szemeinkkel nézni.

A mai korban elengedhetetlenül fontossá vált, hogy tudd, mi igaz, és mi nem. A Látnok rítusa – a szív-agy koherencián keresztül – hozzásegít ehhez a megkülönböztető képességhez.

A Hold és a Nap szembenállásába bekapcsolódik az Uránusz is, aki egy derékszöget(kvadrátot) mér mindkettőjükre, így alkotva meg a mai Telihold égi derékszögű háromszögét. Gyönyörű egyébként, ahogy uralja az égboltot most ez a három égitest.

Az Uránusz a Vízöntő uralkodója, a villámcsapásszerű felismerések, hirtelen változások és ébredések bolygója. 

Amikor az Uránusz bejön a képbe, az mindig ad egy jelzést arra vonatkozóan, hogy itt az ideje a váltásnak. Régi minták, gondolkodásmód, kapcsolatok, helyek, bármi. A Telihold segíti az elengedés folyamatát, mert benne van a beteljesülés energiája mellett az elengedés is, hogy valamit el kell engednünk ahhoz, hogy valami más megérkezhessen hozzánk.

Hirtelen ráébredhetünk arra, felismerhetjük, hogy mi az, ami már nem fenntartható tovább. Megrázzuk magunkat és meglátjuk, hogy merre vezet tovább az utunk.

Itt az ideje, hogy gondolkodjunk a dobozon kívül, és feszítsük szét az eddig kereteket, korlátokat. Minden arra ösztönöz, hogy másképp gondolkodjunk, és új nézőpontból közelítsük meg a dolgokat. Ezért maradj nyitott szemléletű ezen telihold alatt, hiszen sosem tudhatod, milyen új inspirációk és energiahullámok találnak rád.

 

Az olajok üzenete:

Megint érdekes összecsengés, hiszen pontosan egy évvel ezelőtti Oroszlán Teliholdnál is jött a Pálmarózsa és a Kék lótusz, úgy tűnik ők ketten nagyon jó kis párost alkotnak. Harmadik szem és Szív harmóniája itt is visszaköszön.

Pálmarózsa-A Szív és szeretet sugara

Ha a bennünk lévő Oroszlán minőséggel dolgozunk együtt, akkor elengedhetetlen, hogy az erő témája mellett, kapcsolódjunk a szívünkkel és kiépítsük magunkban az empátia minőségét.

A zodiákus királyának testbeli leképződése a szív és az érrendszer. Az oroszlánszív bátor szív, de igen sérülékeny és sértődékeny. Hajlamosak a sérüléseiket magukba fojtani, ami aztán akut szívproblémákban nyilvánulhat meg.

Az oroszlán szív szeret szeretni.  Fontosak neki a kapcsolatai, az „udvartartás” és a visszajelzések. Elnéző a szeretteivel és megbocsátó, hajlamos elbagatellizálni a problémákat.

Így ilyenkor különösen fontos, hogy vigyázzunk magunkra és a szívügyeinkre. 

Hívjuk befelé a figyelmünket, felfedezzük önmagunkban a szeretetet, és elsősorban saját magunk számára teremtsük meg azt a biztonságos és elfogadó teret, amire a külvilágból várjuk a visszacsatolást.

A pálmarózsa a szeretet fénysugarának kardja. Levagdossa rólunk a sallangokat és begyógyítja a szív sérüléseit. Ő az az olaj, aki segít nekünk a saját magunk felé való feltétel nélküli odafordulásban, tiszta szeretet áramoltatásában. Amikor kívülről keressük az érzelmi biztonságot és ezért képesek vagyunk manipulálni másokat, elkezdünk mást kommunikálni, mint, amit valójában érzünk.

Az egyik legnagyobb tanítás, melyet a Pálmarózsa közvetít, hogy nem szabad feltételhez kötnünk a szeretetet. Sem másoktól, sem magunktól nincs szükség ilyen korlátokra. Csak pusztán azért szeressen bárki, mert VAGY és ne azért amilyen vagy, vagy amit teszel. A szeretet az eredendő és ős állapotod. Onnan jössz és oda is térsz vissza.

Megengedi hogy ne adjuk fel a reményt, hogy legyen hitünk és higgyünk a szeretet és szerelem jóságában és gyógyító erejében.

„Szerethető vagyok, megérdemlem a szeretetet, vagyok, aki vagyok.”

 

Lemongrass-Fényharcos kardja

Ha a Pálmarózsa a szeretet kardja, akkor a Lemongrass a fény harcosának, vagy magának Mihály Arkangyalnak a fénykardja.

Egy nagyon erőteljes megtisztulás energiával működik, ahol nincs helye semmilyen lehúzó, korlátozó, megrekesztő vibrációnak.

Erőteljes energetikai tisztító, és elimináló hatással rendelkezik, fénykardként vágja le rólunk a régit, melyből már nem épülünk tovább. Teliholdkor és Újholdkor is érdemes elővennünk és gondolnunk rá, mindig, amikor valamit hátra szeretnénk hagyni, mindig, ha dolgozunk az elengedés témáival.

Tisztítja a harmadik szem területét is, ezért tisztábban látjuk a nagyobb képet, az ok és okozati összefüggéseket, minden, ami történt velünk, annak ok a és célja volt, és kellett ahhoz, hogy most itt legyünk.

Segít integrálni a tapasztalatokat, és fényesen, megtisztulva lépni az újabb szintjeire életünknek.

 Használhatjuk a levegőbe permetezve akár diffúzorban, vagy térpermetként, de különösen tusfürdőben, szappanban szeretem használni az egész testen eloszlatva, és fizikailag is megtisztulva az elhasználódott energiáktól.

„Megtisztulok és elengedem, amire már nincs szükségem.”

 

Fekete bors-Maszkok nélkül

Már mondogatom egy ideje, hogy itt az ideje nyílt lapokkal játszani. Hamarosan le fognak hullani azok a fátylak mindenki szeme elől, amik eddig eltakarták előlünk az igazságot.

A bábjátékos előlép a színfalak mögül, és meg fogunk lepődni, hogy az amiről azt gondoltuk, hogy valóság, valójában csak egy színdarab volt. Egyre több porszem kerül a gépezetbe, így nem lesz más lehetőség, mint, hogy végre tényleg meglássuk mi folyik itt körülöttünk.

Ezt úgy tudjuk előre mozdítani, hogy mi a magunk szintjén ezt elkezdjük gyakorolni. Vége a játszmáknak, a színészkedésnek, az elkendőzésnek, a másnak mutatásnak. Lépj ki az árnyékból, és vállald fel, azt aki vagy!

A fekete bors üzenete, amit közvetít felénk: Mi az amit rejtegetsz? Melyik aspektusa az életednek, személyiségednek, melyet ne szívesen osztasz meg másokkal? Itt az ideje őszintének lenni magaddal és másokkal is. Gyere elő a rejtőzködésből és mutasd meg az igazi önmagadat. Itt az idő a változásra.

Ezen elgondolkodva sokat tudunk tanulni saját működési mechanizmusainkról, felvett viselkedésmintákról, káros szokásokról, egyszóval a maszkjainkról, melyeket a legtöbbször azért vettünk magunkra, mert féltünk a sérüléstől.

A fekete bors segít abban, hogy elég motivációt gyűjtsünk, hogy szembenézhessünk a félelmeinkkel. Bátorságot ad az új lehetőségek megismerésére.

Kész vagyok változni és növekedni, maszkok nélkül tisztán és őszintén vállalom az életem önmagam és mások előtt.

 

Kék Lótusz-A beavatás

A Kék lótusz, ha megjelenik, az mindig fontos üzenetet hordoz és azt jelenti, hogy az, ami történik Veled éppen, amiben jelen pillanatban vagy egy fontos beavatási folyamat.

Beavatódunk saját magunk mélyebb rétegeinek megértésébe, fellépünk életünk nagy színpadára és rajtunk a világ szeme. Ez egy átnemesedési folyamat, pont mint mikor a lótuszbimbóból kinyílik a virág és megjelenik a mindent átható illat. Minden lépés fontos, a mag, növény, bimbó, virág, de az illat, az esszencia az, ami az egész folyamat konklúziója. Az, ami Én vagyok.

Vízöntő időszakban fontos segítőtárs. Ritka, egyedi, értékes és segít felülemelkedni, kitűnni a tömegből. Támogatja az újfajta látásmódot és életformát, mindent, ami a dobozon és a komfortzónánkon kívül található. Segít kapcsolódni a Te saját erőddel, azzal a képességeddel, amivel csak te rendelkezel, ami a lényed, a lényeged és a legigazabb frekvenciád. Ne felejtsük el, hogy a Kék lótusz belül sárga(arany), így a színekből is látszik, hogy a Lila-Sárga(Vízöntő-Oroszlán) és a Királykék-Arany(Bak-Rák)területhez kapcsolható a leginkább.

Pont mint a KAWAK rítus, úgy a Kék lótusz is összeköti a királykék/Lila területet-ami a harmadikszem és Sárga-Arany területet, ami pedig a Középpontunk és a Szív területét szimbolizálja. Új útvonalakat, fénysávokat hoz létre, hogy teljesen új, Vízöntőkori tudatossági szintű érzékelést tudjunk működtetni.

Mindegy, hogy olajban, teában vagy a növényhez meditációban kapcsolódva, de érdemes most ebben az időszakban fokozottabban beemelni a napjainkba. Virágesszencia formájában különösen jól lehet vele együtt dolgozni, mert ebben a formában jól ki tudja fejteni különleges gyógyító képességeit. (Ha még nincs neked, de szeretnél kék lótusz virágesszenciát, akkor nálam be tudod szerezni.)

Áldott Oroszlán Teliholdat és beavatódást kívánok,

Szeretettel: Bea **Sundri Dalpreet Kaur**