**ADAPTÁLÓDJ!**
Közös meditáció Bak Újholdtól a Vízöntő Újholdig.
Egy új korszak – Plútó a Vízöntőben
Szeretettel hívlak újra egy közös meditációra, mely egy különleges égi esemény kapcsán hívunk együtt életre.
2024 év egy igen fontos évet jelöl a Világ és ezáltal a saját fejlődésünk idővonalán.
Jelen esemény pedig nem más, mint a Plútó Vízöntőbe lépése, mely eddigi életünk egyik legfontosabb asztrológiai eseménye.
A Plútó 248 évente halad át egy-egy jegyen, a Vízöntő jegyébe való érése pedig mindent megváltoztat.
Amikor egy külső bolygó jegyet vált, az a tudatosság váltását indítja el személyesen és kollektíven is.
A Plútó 2023-ban már eltöltött 3 hónapot a Vízöntőben, de ez elég volt ahhoz, hogy ízelítőt kapjunk abból, hogy mi vár ránk a következő 20 évben.
Amikor a Plútó utoljára a Vízöntőben járt (1777-1798), a monarchiák átadták a helyüket a
az amerikai és francia forradalmakkal a demokráciáknak. Az amerikai alkotmányt
akkor íródott, amikor a Plútó utoljára a Vízöntőben járt, 236 évvel ezelőtt. A felvilágosodás vagy a felvilágosodás koraként is szoktuk emlegetni ezt a korszakot. Ez volt a kezdete a
ipari forradalomnak és a társadalmi reformok kezdete is.
A Plútó 2024. január 20-án ismét a Vízöntőbe lép, karöltve a Nappal ezúttal 7 hónapra. Majd az év vége előtt egyszer még visszatolat a Bakba, hogy aztán ez év decemberében 18 és fél évre lehorgonyozzon itt.
Ez az év a valóban korszakalkotó változások kezdete, és Mi olyan szerencsések vagyunk, hogy megélhetjük ezt, mi több tudatosan készülhetünk rá, hogy minden lehetőségét és ajándékát fel tudjuk használni.
Ezért 2024-ben kicsit beletaposunk a gázpedálba…
Ezt megkönnyíteni és az átmenettel járó kihívásokkal felvenni a ritmust, hivatott megoldást kínálni a közös meditációink. És az ennek a különleges eseménynek szentelt évindító meditációnk különösen.
Adaptálódj! azaz alkalmazkodj! Nagyon sok hatás, aktiválás zajlik az éterben, ha tudomásunk van róla, ha nincs. Folyamatosan érkezik az informácó leginkább fény formájában. Ahhoz, hogy könnyedén és egyszerűen keresztül tudjunk menni ezen az átváltozási folyamaton van egy nagyon erős ütőkártyánk. Ez pedig a Kundalini jóga és annak meditációi. Mivel 7,5 éve napi szinten gyakorlom, képzem magam benne és 2,5 éve át is adom a tanultakat, tapasztalatból állíthatom, hogy a technika hatékony és aki fejlődést és áttörtést szeretne elérni, az nem fog csalódni.
Egyrészt: A napi szintű gyakorlással kialakítod a kapcsolatot a felsőbb éneddel, és a spirituális fejlődésed egyfajta vezérfonal mentén haladhat.
Másrészt, a csoport energetikája megtart, amikor nehezebb időszakon mész át. Mivel egy térben gyakorlunk és ugyanazt a meditációt végezzük, megsokszorozódik annak hatásai. Nem annyiszor, ahányan végezzük, hanem exponenciállisan. Mintha a pillangó effektus, ami egy pillangó szárnycsapása, a világ egyik oldalán, az tornádóvá erősödik mire a világ másik végére ér.
Ez a célunk, a sok kicsi sokra megy elvén, teszi mindenki a magáét, és ezek összeadódva alkotnak egy energetikai szívó hatást, mely a csoport tagjain keresztül hatással van az egész világra.
Nem csak magadért, magunkért gyakorolunk. Már nem. Családtagjainkért, körülöttünk élőkért, azokért, akik nincsenek olyan szerencsés helyzetben, hogy gyakorolhassanak, Földanyáért, a növényekért, állatokért, és végső soron minden lényért a Földön és azon túl.
A meditációban ezúttal a Cédrusfa olaja lesz segítségünkre. A Cédrus a közösség olaja, aktiválja a központi energiacsatornát, hogy összeköttetésbe tudjon kerülni bennünk a Föld és az Ég és egy stabil középvonalon keresztül tudjon áramolni az energia, melynek segítségével megtapasztaljuk a valódi összetartozás élményét, vissza tudunk emlékezni a célunkra, amiért ide jöttünk, és ezt megvalósítva valóban hasznos tagjává válhatunk a kisebb és nagyobb közösségeinek végső soron a Föld bolygónak.
*Én a hívást meghallottam, a felkérést pedig elfogadtam, hogy mutassak utat Nektek ebben. Örömmel teszem, mert tudom, hogy ez a legtöbb mit tehetek, és amivel a leginkább segítségére lehetek a világnak. A meditációk mikéntje, az, hogy mit végzünk és hogyan, mindig a szellemi síkról érkezik, nem tőlem, de rajtam keresztül. Tiszta formában, én pedig igyekszem a lehető legtisztább formában tovább adni számotokra.*
Kezdés: Január 11. Csütörtök Bak Újhold
Február 12-ig végezzük a meditációt minden nap, mindenki a saját időbeosztása szerint.
A meditáció ezúttal is felajánlás alapú, amely segít elmélyíteni a gyakorlást és az elköteleződésed önmagad és a szándékod felé.
A felajánlás bármekkora összeg lehet, nincs minimuma-se maximuma, sem elvárt összeg, pontosan azért, hogy aki szeretne, az részt tudjon venni. Ez is mint minden energia, általa létrejön az áramlás bennünk.
Amennyiben hív a közös meditáció élménye és a kapcsolódás jelentkezés az illatokszarnyan@gmail.com e-mail címen, itt küldöm a további részleteket.
Kezdjük együtt így méltón 2024-et, megnyitva magunkat az élet áramlása és az előttünk álló változások előtt.
Szeretettel: Bea**Sundri Dalpreet Kaur**