**Alapvető sérüléseink**
**Nyomás és Gyógyulás**
TELIHOLD a Kosban
Október 9
22:54
A Telihold ezúttal a Kosban teljesedik. A Nap a Mérlegben tartózkodik, mely szimbolizálja tudatos énünk, öntudatunk, a szellemiségünk. Teliholdkor a Hold tőle lehető legtávolabb helyezkedik el, szemben áll a Kosban, mely a tudatalattit, az érzelmi világunkat jelképezi. Így Teliholdkor ez a kettő részünk mindig érdekellentétbe kerül egymással. Hiszen a két legtávolabbi jegy, a lehető legnagyobb különbözőséggel viseltetik egymás iránt, de az hogy távol és szemben vannak egymással, azt eredményezi, hogy egy olyan tükröt tartanak egymás felé, melyben a másik felfedezheti a saját elnyomott, el nem isimert, még nem integrált részeit. Így a Kosnak a lehető legtöbb tanulnivalója van a Mérlegtől és fordítva. Az asztrológiai képletben ez az Aszcendens-Deszcendens tengelye.
Ha sikerül magunkba integrálni az árnyék részeinket, elfogadással, szeretettel tekinteni rájuk, akkor megszűnik az elkülönültség érzése, elkezdjük jobban megérteni magunkat, és teljesebbé válunk. A fej és a szív között harmónia jön létre. Az intuíciónk kezd jobban felébredni. Tudatossá válunk a magasabb énünkről, az Önvalónkról. Több intelligencia és szeretet kezd megnyilvánulni mindennapi gondolatainkban és cselekedeteinkben. Hagyjuk magunkat szabadon áramolni az életben, nem állunk már ellen, nem harcolunk, sem mások, sem önmagunk ellen. Észrevehetjük nagyságunkat, és ugyanakkor azt mondhatjuk: „Legyen meg a Te akaratod”. Rájövünk, hogy minden paradoxonnal kezdődik és végződik. Életünk a Lélek megnyilvánulásává válik.
A Kos a zodiákus első csillagjegye, a kezdet, a megnyilvánulás, a kitörő energia, az elindulás. Kezdeti lendülete és ereje, elsöprő tud lenni, és mivel ez a „kicsi én” az egó születése is, ezért itt még nem létezik nagyon más rajta kívül. Saját magának középpontja és szerinte az egész világé is.
Ezzel szemközt áll a Mérleg, ő a zodiákus 7. jele, ő a leginkább diplomatikus és kompromisszumokra képes mind közül. Szereti és kialakítja maga körül a harmóniát és a békét. Ő már észrevette a többi embert, és visszacsatolásként használja is a velük folytatott interakciót.
A Kos számára a legfontosabb erény, amit a Mérleg taníthat az a konszenzusra való törekvés, hogy vegyük észre a a másik felet és annak igényeit is. Ne csak saját magát tegye előtérbe és ne akarjon mindig mindent erővel kiharcolni magadnak. Finomodni, lágyulni, megtalálni az egyensúlyt.
A Mérleg tanulni valója a Kostól, az önmagáért és az igazságáért való kiállás, akkor is, ha az konfliktust szül, mert mások véleménye nem egyezik meg azzal. Tanulnivalója az elemi erejével való kapcsolódás és erélyesebbé, önmagában megerősödötté válni.
Ez most Kos-Mérleg szembenálláskor különösen érvényben van, a tudatalattink, és az érzéseink vannak a Kos fennhatósága alatt, érezhetünk hirtelenséget, dühöt, akaratot, frusztrációt, amit meg sem tudunk magyarázni, miközben a tudatos énünk szeretne mindenkivel jóban lenni és csak kötöttségek nélkül kapcsolódni a többi emberhez. Így ez most nehezített pálya és érezhetünk emiatt testi és lelki feszültséget. Közeledvén a Teliholdhoz elő jöhet erős fejfájás, nyomás a fejben (Kos uralja a fejet és a homlokot)
Mindeközben erőteljes gyógyító energiák is beáramlanak a Telihold által nyitott energiakapun, amiből csak akkor tudunk részesülni, ha elengedjük az akarást, nem egóból nyomjuk végig a hétvégét és fejet hajtunk a szív előtt.
Ennek a főhajtásnak és megadásnak az egyik támogatója a Chiron kisbolygó, melyről eddig nem sokszor írtam, pedig egy nagyon fontos minőséget képvisel. Chiron a sebzett gyógyító, és a képletben megtestesíti a legmélyebb lelki sebeket. Ezáltal ő egy kulcs tényező a születési ábrán, nem is meglepő, hogy a Chiron szimbóluma is egy kulcs. A Chiron 2019-27 között a Kosban tartózkodik, így a Telihold fénye most rávetül és előtérbe hozza a témáit.
Chiron azon túl, hogy megmutatja mi a legmélyebb fájdalmunk, fájdalomcsíránk, amit hordozunk, azt is tanítja nekünk, hogy bár vannak sebeink, lehet, hogy éppen szomorúnak, magányosnak érezzük magunkat, de mindezek ellenére is élhetünk kiteljesedett életet.
Tanuljunk meg a sebeinkre úgy gondolni, mint a mélyebb megértés és együttérzés, a magasabb intuíció, a nagyobb tudás és a mások gyógyulásának és útmutatásának lehetőségére. Hiszen a sebeink valójában lehetőséget adnak a fejlődésre, a sebeinken keresztül áramlik be a fény. Így ezzel a nézőpont váltással
tudjuk ezt átminősíteni magunkban, és az árnyékból így lesz fény, így válhatnak a gyengeségeink valójában erősséggé, ráébredve, hogy a gyengepontunk, a sebezhetőség, az érzékenység, egyben a lehetőség, és a fejlődés kulcsa is.
A Chiron, a Kosban: a létjogosultság és az identitás legmélyebb sérülése. Megkérdőjelezed a létezésed fontosságát. Miért vagyok itt egyáltalán?
Tehát ne akarjuk megváltoztatni, vagy megjavítani magunkat. A gyógyulás úgy is végbe tud menni, hogy egyszerűen elengedjük az elvárásainkat azzal kapcsolatban, hogy minek és hogyan kellene meggyógyulnia. Elengedjük azt az igényt és vágyat, hogy másoknak akarjunk tűnni, elfedve gyengeségeinket.
Feljöhetnek most témák a múltból, olyan dolgok, amikről már azt hittük, hogy lezárultak. Valószínűleg olyan helyzetek ismétlődő minták, amikkel még nem tudtunk mit kezdeni és még várják, hogy fényt vetítsünk rájuk.
Itt az idő, hogy tovább lépjünk, megbocsátsunk vagy teljesen átadjuk magunkat neki, és ez mély megértést és gyógyulást hozhat számunkra.
Olajok üzenete:
Fahéj – Vörös energiák és frusztráció
A fahéj vörös energia, és mély kapcsolatban áll a nőiséggel, a tűzzel, a párkapcsolatokkal, intimitással és az ezekhez köthető félelmekkel, meg nem élt, elfojtott vágyakkal.
A Vörös szín az alap csakrával, az élet gyökerével és így a Kos zodiákussal is erős összeköttetésben van. Ide tartozik minden, ami a túlélésünk záloga és a legtöbb ösztön szintű késztetésünk is. Evés, ivás, alvás és a szexualitás. Minden ami a létfenntartásunkhoz kell. Így ide köthető minden félelem, szorongás, sérülés, ami ezekhez a dolgokhoz kapcsolódik, valamint az is, ha sérült bennünk a bizalom az élet iránt, létjogosultságunk alapjai kérdőjeleződnek meg ekkor.
A fahéjjal nagyon szépen lehet ezeket az elnyomott, lefojtott aggodalmakat, félelmeket oldani. Azok számára különösen hatásos, akik hajlamosak mindent a kontrolljuk alatt tartani, befolyásolni a dolgok kimenetelét és alakulását, hiszen csak így, ha a kezükben tartják a dolgokat, érzik a biztonságot.
A Fahéj segíteni fog, hogy kiépüljön a bizalom, hogy képesek vagyunk stabilitást és biztonságot teremteni bármilyen szituációban. Segít, hogy megtaláljuk az egyensúlyt a vágyaink és szükségleteink óceánjában, és elengedjük az emberek és helyzetek manipulálásának szükségét.
Testolajba, masszázsolajként főként a keresztcsont területén használjuk, és óvatosan bánjunk vele, mert melegítő hatású olaj, és az érzékenyebb bőrűeknél, pirosságot, bőrirritációt okozhat.
Manuka – Égi segítség
Ha a Manuka megjelenik egy tanácsadáson, vagy előrejelzésben, akkor az mindig azt jelzi, hogy ott van a legmagasabb szintű energia és óvja, félti, figyeli minden lépésünket és cselekedetünket. Minden, ami most történik velünk és a világban, az kozmikus szinten tervezett és figyelemmel kísért folyamat. Mondhatni, a Földön van most a világ szeme. Mindenki, aki most a Föld bolygón emberi testben inkarnálódott részt vesz ebben. Égi segítők garmada van jelen most is és minden pillanatban körülöttünk, elkísérve minket ebben a jelentőségteljes folyamatban.
Egyéni szinten az a fontos, hogy tudd és érezd, szeretve és támogatva vagy, nem számít, hogy mi történt a múltban. Csak az számít, ami most ebben a pillanatban történik benned.
A Manuka gyógyít ebben a folyamatban, hogy a feltépett sebek, könnyebben behegedjenek. Biztosít a támogatásáról, karjaiba vesz és elringat, mint egy kisgyermeket. Erőteljes gyógyítója a sérüléseknek, megnyugtatja a az összezavarodott szívet, és ápolja, táplálja a lelkünket, hogy visszataláljon a középpontjába. Színe és vibrációja sárga, és az igaz önvalóval és az eredeti tervvel van kapcsoaltban.
Nagy szerepet játszik abban, hogy a szenvedést átformálja transzcendentálissá. Speciális alkímiája áttranszformálja az alacsonyabb rendű tudatot magasabb rezgésekké és tudatossággá.
Feltölt erővel, bizalommal, és hálával, magadat és a folyamataidat illetően. Segít, hogy az együttérzés szemén keresztül láthasd majd régi önmagadat, mikor visszatekintesz erre az időszakra, és arra amit magad mögött hagytál.
A Manuka kezet nyújt azoknak akiknek szükségük van a segítségre.
Engedd most meg magadnak, hogy támogassanak, hogy megtartsanak, hogy hordozzanak. Ez az időszak, amikor a folytonos akarás helyett átengedjük az irányítást a magasabbnak, tudva, hogy minden jó, és úgy jó ahogy van. Engedd bele magad a fogadás energiájába és áramolj az élettel, hagyd hogy a felelősség súlya lekerüljön a vállaidról.
Lélegezd be mélyen a Manuka illatát, hogy a lelkedig hatoljon. Viseld magadon, hogy támogathasson, amikor arra szükséged van.
Kakukkfű – Szívkönnyítés
Ha érzelmi sérülésekről és a szív sebeinek gyógyításáról van szó, akkor szinte mindig jelez a Kakukkfű. Mérleg időszak kapcsolat gyógyító és előtérbe helyező, nem csak párkapcsolat, hanem bármilyen emberi kapcsolat, ahol mérlegre kerül az egymással való interakció. A legintimebb kapcsolataink, a hozzánk legközelebb állók adják a legtisztább képet elakadásainkról, kondícióinkról, hitrendszereinkről. Addig, amíg önmagunkban nem veszünk róluk tudomást, nem kapnak kellő figyelmet, a külvilágból érkezvén kell azt magunkba integrálnunk. A Kakukkfű abban támogat meg, hogy szeretettel tudjuk elfogadni ezeket a Másokat, a másokban nem tetsző dolgokat, hiszen azok nem mások, mint a bennünk mélyre nyomott fájdalmak, érzések, el nem ismert részek. Segít elfogadással tekinteni mindenre és mindenkire, és enyhíti az elkülönültség érzését és a szív fájdalmát. Arra kér, hogy tegyünk le minden terhet, sérelmet, amit cipelünk és nehezíti a szívünket. Mérlegre kerül a szívünk, lehetőséget kapunk a Telihold fényében a könnyítésre. Bocsátsunk meg könnyedén és ne eredeztessük magunkat a múltból, itt az ideje a továbblépésnek.
Bármi is jön fel a mostani Telihold alatt, fontos észben tartani, hogy ez az utolsó Telihold a fogyatkozási szezon kezdete előtt. Ez azt jelenti, hogy amilyen téma most előtérbe kerül, az valószínűleg mélyen gyökerezik, alap témánk és a leszálló holdcsomóponttal, a karmikus kiengedéssel van kapcsolatban az életünkben. A következő 1 hónapban ez lesz az előtérben, ezzel fogunk mélyebben dolgozni. Valódi kiteljesedés, és megoldás, a fogyatkozási szezon végére november közepe felé várható.
Szép és gyógyító megéléseket, felismeréseket kívánok.
Szeretettel: Bea**Sundri Dalpreet Kaur**