**Emeljük a tétet
**Szívgyógyítás
Telihold a Vízöntőben (s)
Augusztus 1
18:31
Augusztus eseménydús hónapnak ígérkezik, az égi állásokat tekintve. Mi is nagyban játszunk, megléphetünk végre dolgokat, szembenézhetünk, elengedhetünk, ha az oroszlán erejére rákapcsolódva a bátor szívet választjuk.
A Vízöntő Telihold idén Augusztus 1-ére esik, és mivel a lunáris ciklus 29, 5 napos, ez azt jelenti, hogy a hónap végén még egy Teliholdnak lehetünk részesei. Ha egy hónapon belül két telihold van, akkor a másodikat Kék Holdnak nevezzük. A Kék Hold elnevezés az angol „once in a blue moon” kifejezésből ered, ami körülbelül azt jelenti, mint nálnuk „ha piros hó esik”. Tehát átvitt értelemben, nagyon ritkán. A Kék Hold viszonylag ritkábban 2-3 évente szokott megtörténni, ezért a különlegesebb égi események közé tartozik. Utoljára 2020. októberében volt benne részünk.
Több plusz adaléka is lesz az augusztusnak és a holdtöltéknek, ugyanis a Hold most végig földközelben lesz, amit a csillagászatban szuperholdként definiálnak. Ilyenkor a Hold pályáján a Földhöz közelebbi részén halad, ezáltal felerősítve a ránk gyakorolt hatásait.
8.8-án, pedig nyílik az Oroszlánkapu, ami a két Telihold között egy mágikus időpillanat lesz, külön lehetőséget teremtve, a kiugrásra és a spirituális fejlődésre.
A második Telihold a Halakban lesz a Kék Hold, erről természetesen majd külön bejegyzéssel érkezem az idejében.
Azt érdemes tudni, hogy ez a dupla szuper Telihold, egy erőteljes húzó energiát fog ránk gyakorolni, hogy minden régi, toxikus, idejét múlt mintát el tudjunk engedni, ki tudjuk pörgetni az energiarendszerünkből és főként egy mentális-lelki detoxként fog működni számunkra.
Természetesen a testi méregtelenítést is hozzá tudjuk kapcsolni, így megtámogatva a folyamatainkat és mindhárom szinten egy irányba haladva tudjuk ezt még hatékonyabbá tenni. Ajánlott a két telihold napján dinnye vagy citromos víz kúrát tartani, ilyenkor semmi mást nem veszünk magunkhoz, ezeken kívül. Mivel a dinnye is javarészt víz, ezért egy finom és kellemes módja a böjtölésnek, észre se fogjuk venni, hogy nem ettünk szilárd ételeket, hiszen minden fontos nyomelem és energiaforrás megtalálható benne, amire a szervezetnek nyáron szüksége van.
A második Telihold után megkönnyebbülten, testi és lelki szinten is egyfajta üres tér állapotába tudunk kerülni, ahová meg tudnak érkezni azok a dolgok, aminek eddig nem volt helye, ezért nem tudott hozzánk közel kerülni.
A Vízöntő Hold gyógyító energiákkal érkezik, az Oroszlán csillagjeggyel átellenben, lehetőséget teremt számunkra a változásra, az akarás és az egó harcait csillapítva, meg fog érkeztetni minket a szív terébe, ahonnan szemlélve minden sokkal egyszerűbbé és könnyedebbé tud válni.
Mivel a Vénusz is éppen az Oroszlánban hátrál most, fokozottan előtörhetnek szívfájdalmak, régi érzelmi sérülések, megmagyarázhatatlan gyász, keserűség, és csalódottság érzése.
Extrán emocionálisak és szenzitívek lehetünk, ahogyan ennek a mélyére jutunk, de ahhoz, hogy ez ki tudjon szakadni belőlünk és meg tudjon gyógyulni, muszáj, hogy kapcsolatba lépjünk vele.
Olajok üzenete:
Rózsaszín bors- Az ítéletmentesség olaja
A rózsaszín bors az elfogadáson és az együttérzésen keresztül visz közelebb saját magunkhoz. Amikor valamiről, vagy valakiről véleményt alkotunk, akkor a saját hitrendszereink és kondícióink szerint, tanult és hozott mintáink alapján, hasonlítjuk, és különböztetjük meg magunktól a másikat. Az elme az, aki ítélkezik, és nem is tud mást tenni, hiszen számára ez az alap működési mód. Mindent és mindenkit elemez, felcímkéz, majd hozzá hasonlónak, kellemesnek, vagy tőle teljesen másnak, ellenszenvesnek kiált ki dolgokat, helyeket, szituációkat, embereket. Ezzel viszont csak az elkülönültségünket erősítjük. A szétválasztottságot fogja számunkra megteremteni, azzal, hogy a külvilágot erre használjuk, és ez egy véget nem érő játék, melyet egészen halálunk pillanatáig űzhetünk. Addig, amíg az elme irányít, míg ő van a nyeregben, addig ez történik. Egyenlőtlenség, diszkrimináció, a jó vagy rossz poklában találjuk magunkat, nélkülözve az együttérzést, a valódi törődést és persze az önszeretet és önelfogadást.
A Vízöntő levegő jegy, ezért az energiák a mentális területen összpontosulnak. Akinek sok levegő elem van a képletében, sokkal inkább bele tud ebbe gabalyodni. Ilyenkor segítségül kell hívni a szívnyitó és érzelmi érzékenységet támogató olajokat, melyek elkezdik a megkeményedett, bezárt szívünket felnyitni és ráébreszteni a végtelen szeretet és együttérzés természetünkre. Hogy van az elme útvesztőiből kiút, ami egyenesen a szívünkön át vezet.
Kakukkfű- Elengedés, megbocsátás
Nem lepődtem meg, hogy újra itt van velünk a kakukkfű. Nála alkalmasabb szívgyógyítót kevésbé találhatnánk. Van ereje, de mégis gyengéden vezet keresztül a saját érzelmi mocsarunkon, azokon a sötét részeinken, ahová eltemettük a kellemetlen érzéseket, amivel nem tudtunk, vagy nem akartunk szembenézni. Ez a két Teliholdas időpillanat, tökéletes lehetőséget kínál a szembenézésre. Hogy egyszer és mindenkorra kimondjuk, hogy fáj, elismerjük, hogy igen is harag, düh, keserűség, neheztelés van bennünk. Hogy végre elinduljunk a gyógyulás felé vezető úton. Kifakasszuk azt a gennyes sebet, ami ott van és folyamatosan kellemetlenül lüktet és fáj, de egyszerűen képtelenek voltunk vele foglalkozni eddig. MOST van itt az idő, hogy ezt kipucoljuk, hogy ezt feltárjuk, hogy ezt kiürítsük magunkból. Nincs más út az ilyen sérülésekre, csak a szeretetteli, megbocsátó, türelmes és elfogadó neutrális szív térbe való megérkezés. Ahogyan rátekintünk ezekre a részeinkre és elutasítás és félrenézés helyett végre csak elfogadjuk. Volt neki helye és oka, mert megtörtént, megváltoztatni nem tudjuk, szeretettel átölelni, mint Anya a gyermekét igen. Megbocsátani a megbocsáthatatlant, ráébredni, hogy nincsen mit megbocsátani, mert már minden megbocsátatott, abban a pillanatban, amikor megtörtént.
Használjuk a kakukkfüvet, lélegezzük át magunkon. Készítsünk belőle fürdőt, teát tegyük a párnánk alá, viseljük a szívünk fölött és csak engedjük, hogy végezze a dolgát.
„Készen állok elengedni a régi sérelmeket, ideje továbblépni.”
Édeskömény- A felelősségvállalás
Nagyon szépen kapcsolódik be a folyamatba az édeskömény, aki arra szeretné felhívni a figyelmünket, hogy vállaljuk a felelősséget a saját érzéseinkért, gondolatainkért és cselekedeteinkért. Hogy minden, amit magam körül látok, az ezeknek a következménye és eredménye. Vége van a hibáztatás és újjal mutogatás korának. Vége van, annak, mikor másokat okolunk a saját szenvedésünkért, a fájdalmainkéért, azért mert nem érezzük magunkat boldognak.
Mert mi a boldogság valójában? A boldogság döntés kérdése. Hogy felébredek abból, hogy nekem szenvednem kell. Minden pillanatban dönthetek úgy, hogy boldog vagyok. A körülmények, a fájdalom, a szenvedés, illúzió, ha elhisszük, hogy valódi, akkor számunkra az válik valósággá. Az ember összekötő az égi és a földi létezés között, a híd, vagy kapu. Mindkettő a része, miközben születik egy harmadik dolog belőle. Az Istenember, aki arra hivatott, hogy saját teremtő erjére, nagyságára ráébredve olyan valóságokat teremtsen, melyek megtestesítik a végtelen bőséget, az Univerzum kiapadhatatlan energiáját, a Forrást.
Választhatunk és minden pillanatban választunk is, tudatosan vagy tudattalanul. Az Édeskömény egyensúlyt teremt a test és lélek között. Kiélesíti az érzékelésünket. Mi az, ami vágy és illúzió, mi az, ami valóban a lelkünk kívánsága és sorsbeteljesítő. Segít abban, hogy meg tudjuk ítélni: Mire van szükségem?
Segít abban, hogy a döntéseinkért felelősséget tudjunk vállalni, az életünkért, a teremtésünkért, a legnagyobb művünkért. Ha ráébredünk a felelősségünkre, akkor az ajtó nyitva áll, szabaddá válhatunk minden szinten.
„Felelősséget vállalok a saját testemért és a saját életemért.”
Fekete Luc-A stabilitás olaja
Érkezett még egy gyönyörű fenyő is a Két Teliholddal keretezett ünnepi időpillanatba, hogy támogasson és kísérjen minket a folyamatinkban.
A fenyők nagy gyógyítók, az idők kezdete óta itt vannak velünk. Láttak már mindent, bölcsességük és tudásuk felbecsülhetetlen érték számunkra. Amikor egy fenyőerdőben sétálsz, akkor beléptél a gyógyítók csarnokába, ahol könnyül a szív, csitul az elme, tisztul a test.
Stabilitást és földeltséget, megtartó teret ad számunkra, mikor az érzelmi fájdalmak tisztulására megborulni látszik a rendszer. Fontos, hogy érezzük ilyenkor, nem vagyunk egyedül. A fenyők illatanyaga, gyantája a szívünkig és azon túl egészen a DNS-ünkig hatol. Képes átírni a transzgenerációs félelmeket és mintákat. A lehúzó, instabil és szétkapcsolódott állapotokból felemelni. Bizalmat, erőt és megtartó teret biztosít számunkra a leginkább ingoványos időszakokban is.

Tarot tekintetében is gyönyörű szinkronicitások érkeztek, reflektálva az éppen aktuális folyamatokra.
Az Erő oda és visszaútja emlékeztet minket, hogy miért vagyunk itt, mit hoztunk ide a szív szintjén, és hogy képesek vagyunk feldolgozni és felolvasztani a szív szintjén a traumákat és a csalódottságokat. Képesek vagyunk megbocsátani, magunknak és másoknak, megérteni azt, hogy nem lehetett volna másképp. Támogatásról, gyengédségről, önelfogadásról és az ezeken keresztül elérhető belső erőről mesél, melynek segítségével belső alkímiát hozhatunk létre, megtapasztalva a saját végtelenségünket.
Hogy vállaljuk fel, azt akik vagyunk, ne várjunk mások jóváhagyására. Szabad és teljesértékű, végtelen lényként tekintsünk magunkra, maradjunk hűek saját magunkhoz.
Az Érmék 5 lap: Az Út a cél. Élvezzük az utazást, minden kihívásával együtt. Az ajándékok, a kincseink itt vannak elrejtve. Amikor nagyon nehéznek érezzük a helyzetünket, akkor kapaszkodjunk a támogató közösségekbe, hasonló folyamatban lévő emberekhez, legyen hitünk és ne veszítsük el a reményt.
A Szerencsekerék visszaútja, amit vetünk, azt aratjuk. Ezt nem kell magyarázni, minden gondolatunk, érzésünk ls cselekedetünk magokat ültet, mely a jövő egy időpillanatában kicsírázik és megteremti a valóságunkat. Legyünk tudatában, annak mit ültetünk, és vállaljuk a felelősséget a teremtésünkért. Ha nem tetszik, amit látsz, változtasd meg a gondolkodásod, hozzáállásod.
Samael Arkangyal pedig, arra kér, hogy ne utasítsuk el mindezt, amit látunk. Az árnyékainkat tudatos szintre emelve, feldolgozzuk és elengedjük őket. A szív szintjén végbemenő tisztulást és gyógyulást segíti és kíséri a legmélyebb szinteken.
Az Oroszlánkapu portál 8.8-án aktiválódik, mely hozzáadódik majd ehhez az energetikai csomaghoz. Az Oroszlánkapu a spirituális napunk a Sirius visszatéréséről szól, ahol mi is sejtszintű megújulást, újjászületést élhetünk át.
Amennyiben szeretnéd segíteni a folyamatokat és támogatni a tisztulásod, akkor ajánlom szeretettel a közös 31 napos meditációs megtapasztalásunkat, amivel teliholdtól teliholdig dolgozunk az érkező energiákkal, főként az élet és a létezés örömére fókuszálva, megteremtve így azt az életünkben.
Bővebb információt itt találsz.
Jelentkezéseket pedig az illatokszarnyan@gmail.com címen fogadom.
Csodás és különleges megéléseket kívánok, egész augusztusra,
Szeretettel: Bea **Sundri Dalpreet Kaur**