**Az év első Teliholdja**

**Öröm és Teremtő erő**

Telihold az Oroszlánban

2024.01.25

18:53

Az év első Teliholdját köszönthetjük, itt az Oroszlánban, mely fényesen ragyog majd a fejünk felett, akár az Oroszlán koronája.

A Telihold varázslatos időszak, amikor az energiák elérik tetőfokot. Rendkívüli időpillanat, melyet sokféleképpen meglovagolhatunk. Olyan a Telihold pillanat, mint a legmagasabb hullám tetején szörfölni. Egyrészt visz magával egy erő, másrészt onnan fentről nézve minden más és olyan magával ragadó. Mivel a Nap és a Hold ilyenkor szembe kerülnek egymással, a két ellentétpár egyensúlyba kerül, távol és mégis közel érzését hozva el számunkra.

Az ellentétből egy másik nézőpontból így lesz egység és harmónia. Egyik a másikat bevilágítja, s fényével megtermékenyíti, míg másik befogadja bele intemplálva saját energiáját, önmagán keresztül visszaáramoltatja.

A Vízöntőben lévő Nap sugaraival betölti a Hold felszínét, aki az Oroszlánban ragyogtatja vissza mindezt beborítva vele a Földet.

Oroszlán vs. Vízöntő, Állandóság vs Változás, Egyedül vs Együtt. Egóból Vs Isteni akaratból.

Az Oroszlán a patriarchátus és a hatalom szimbóluma, a király, az uralkodó, a régi minták fenntartója, a rend és a törvény betartatója. De ő az önállóságunk, az önbizalmunk, az önerőnk, bátorságunk és elszántságunk is. Hozzá tartozik, hogy bátran kiállunk a világ elé és ragyogtatjuk azt, akik vagyunk. Ő a valódi életöröm és nevetés forrása.

A Vízöntő ezzel szemben a megújító, felforgató, a kívülálló, alacsony megélési szinten az anarchista energiaminőség. Képes a rendkívüliségén keresztül olyan világmegváltó tervek és ötletek lehívására, melyekkel szó szerint szembe megy a hatalommal, melyet ugye az Oroszlán képvisel.

Míg az Oroszlán az egyénre fókuszál az egyéniség kidomborításán keresztül, addig a Vízöntő a közösségben létezés az együtt szimbiotikus megvalósítására törekszik, az egyediség figyelembevételével.

Mivel a Hold a tudatalattit szimbolizálja, ezért ezekre a témákra kell ránéznünk, s kapnak extra figyelmet ebben a pár napban. Hogy hol ragaszkodunk még mindig a régi jól bevált működési formákhoz, hol köt az anyag, a matéria, az, ami nem ereszt, ahol a biztosat nem adjuk fel a bizonytalanért. Amikor nem merünk feloldódni a mi-ben, mert rettegünk attól, hogy akkor megszűnik az én. Félelmek melyek bekapcsolnak ezekre a témákra, zavarodottságunk, mikor nem tudjuk merre induljunk, hiszen annyian annyifélét mondanak.

A Hold az Oroszlánban egy hatalmas kreatív teremtő erő, mely kapcsolatban van a szív felvállalásával, a szív erőterének bekapcsolásával. (Oroszlánszív) Témánk lehet még az életörömök és a kreativitás áramoltatása, valamint, az hogy merjük-e felvállalni Magunkat, megmutatni azt, aki vagyunk, még akkor is, ha az nem illik bele abba a világképbe, amit „normális”-nak ítélünk meg.

Az év első Teliholdja mindig különlegesnek számít, hiszen lehetőséget ad arra, hogy visszatekintsünk még egyszer és megtisztítsuk az elmúlt év és úgy egyben a múlt energiáit. Remek lehetőség, hogy helyet adjunk az újnak, annak a jövőnek, amit létrehozni szeretnénk.

Január az álom idő, mikor saját belső barlangunkba visszahúzódva, megtervezzük és világra álmodjuk a jövőnket. A két héttel ezelőtti Újholdkor már elvetettük a magokat, megfogalmaztuk és termékeny Földbe ültettük őket. Most pedig a Telihold erejével és érzelmi felhajtóerejével meglocsoljuk őket, és még több figyelmet szentelünk nekik. A Vízöntő meglepő és friss inspirációt, nagyszabású ötleteket hozhat magával, melyet az Oroszlán erejével és bátorságával lehorgonyozhatunk, ha képesek vagyunk a félelmeinken túl látni és felülemelkedni.

 

Elengedés és Teremtés a Hála erejével

Ahhoz, hogy legyen helye az újnak, viszont ki kell tennünk a régit, meg kell szabadulnunk a azoktól a dolgoktól, melyek viszik az erőnket, de már nem töltenek vissza.

Teliholdkor mindig dolgozhatunk az elengedéssel és a megbocsátással, mely segít helyet teremteni az új dolgoknak. Ilyenkor gyertyát vagy szertüzet gyújtunk és egy papírra felírjuk egyesével azokat a dolgokat, melyeknek szeretnénk búcsút inteni. A Tűz erejével szélnek eresztjük őket (ezt a gyakorlatot inkább a szabadban végezd, vagy kályhában, ahol a füst el tud távozni, kérlek mindig bizonyosodj meg róla, hogy a tüzet eloltottad mikor végeztél)

Miután ezt megtetted, ezúttal vedd számba azokat a dolgokat, melyek Örömmel töltenek fel téged. Sorolj fel legalább 5 olyan dolgot, melyet szeretsz csinálni, és mikor ezzel foglalkozol, akkor megtelik a szíved fénnyel, világossággal és könnyűvé válsz mint egy tollpihe. Tedd a szívedre a papírt és egyesével adj hálát mindegyikért, ha jelen vannak már az életedben, vagy ha még csak éppen úton feléd.

Azáltal, hogy szimbolikusan megtisztítottuk magunkat, azoktól a dolgoktól, melyek akadályoztak bennünket, hogy Örömteli életet élhessünk, melyek elvették a helyet mindez elől, majd meghívtuk az életünkbe azokat a dolgokat, melyek feltöltenek és örömet okoznak, a hála energiával pedig megpecsételtük azt, egy óriási lépést tettünk afelé, hogy ez valósággá tudjon válni.

 

Belső gyermekgyógyítás az Oroszlán Telihold fénye alatt  

Az Oroszlán időszakok szoros kapcsolatban állnak a belső gyermekkel, ezért ezen a Teliholdon különösen hatékony lehetsz, ha benne vagy egy ilyen folyamatban, vagy szeretnél áttörést elérni benne.  Minden hatalmi játszma, amikor az elnyomással kellett megküzdenünk gyermekként(valljuk be igen sokszor éreztük ezt) az felszínre tud jönni és egy finom megtartó térben tud elkezdeni visszarendeződni az energiarendszerünkben.Sokszor ezeknek nem is vagyunk tudatában, mert olyan mélyen beleivódtak a tudatalattinkba, hiedelemrendszerünkbe, hogy nem is vesszük észre, hogy uralkodnak az életünk, kapcsolataink felett.  A belső gyermekhez való kapcsolódás nem nehéz, ám sokszor nem várt mélységekkel és fájdalmakkal találjuk szembe magunkat, mikor ebbe az irányba indulunk. Ha még nincs gyakorlatunk benne, akkor kérjük bátran segítséget benne, különösen, ha tudunk róla, hogy fájdalmas emlékeket temettünk el magunkban ebből az időszakból.  Ha feljönnek témák, emberek, szituációk, melyek emlékeztetnek minket, és nehéz érzéseket tapasztalunk, akkor tudjunk róla, hogy valószínűleg ez történik, és legyünk nagyon türelmesek, gyengédek és elfogadóak magunkkal. Kuckózzunk be egy jó könnyvel(sorozattal) egy finom teával és váljunk súlytalanná és gondtalanná arra az időre, pont, amikor gyerekek voltunk.     

 

Ciprus- Haladj az áramlattal

Ciprus a régi jó barátunk a Vízöntő kori ember egyik alap olaja. Mindig el szoktam mondani, ha szóba kerül, hogy mennyire nagy segítőnk ő, a rugalmasságunk megőrzésében, vagy éppen kialakításában és a változással való kapcsolatunk ápolásában. Mert ez az, ami egyedül biztos itt a mostani földi létben: Hogy folyamatos Változással találjuk szemben magunkat.

Nem a legerősebb, nem is a legokosabb, hanem az fog túlélni, aki a leginkább képes az alkalmazkodásra- Darwin híres idézete emlékeztet minket arra, hogy mi is a fő feladatunk. Az Adaptáció és ennek a képességnek a lehető legtökéletesebb kifejlesztése magunkban.

Keressük a megoldást a problémákra, de ha nem megy valami, akkor ne ragadjuk le benne, hanem haladjunk tovább. Meg kell tanulnunk sokkal rugalmasabbnak és áramlóbbnak lenni, ami együtt jár azzal, hogy erős a belső tengelyünk, ahová mindig vissza tudunk kapcsolódni, mikor kívül bizonytalanságokat tapasztalunk.

A külső változásokat a belső stabilitásunkkal tudjuk kiegyensúlyozni. Minden fa és örökzöld olaj segít ebben, mert felépítésük leképezi az embert. Fejünk az égben, gyökereink mélyen a földbe nyúlnak, középen pedig egy stabil egyenes oszlop viszi az információt a két világ között.

A ciprus azért különösen hatékony ebben, mert kapcsolatban van a víz elemmel, és a bennünk lévő vizeket képes megmozdítani. Így az energia és az információ átadásban és áramoltatásban is fontos szerepet játszik. Mindig, amikor egy helyzetet úgy érezzük, hogy nem tudunk megoldani, elfogytak az ötleteink, lépjünk hátra egy lépést, és lélegezzük be mélyen a ciprus olajat.

Rögtön érezni fogjuk, ahogy megnyitja bennünk a központi energia csatornát, ahogy mélyül a légzésünk, átjárhatóvá válunk és újra összeköttetésbe kerül bennünk az ég és a föld. Hamarosan sokkal frissebbnek, tisztábbnak és jelenlévőbbnek fogjuk érezni magunkat.

 

„A változás az élet alaptermészete, engedem áramlani.”

 

Bazsalikom- Erőmű

A Bazsalikom rendszeresen elő szokott kerülni, a tavasz közeledtével. Bár még a tél tartja magát, de lassan elkezdhetjük felkészíteni magunkat majd a tavaszi indulásra. Abban, hogy ne érezzük fáradtnak magunkat, már akkor mikor még el sem indultunk, a bazsalikom tud segíteni.

Regeneráló képessége felér egy 3 napos wellness hétvégével, melyet annak köszönhet, hogy relaxálja a mellékveséket(melyek sokszor 0-24 üzemmódban robotolnak) A sok stressz, a kialvatlanság, a folytonos kihívásoknak való megfelelés kimeríti őket, amit pedig sokkal kevésbé kávéval, mint inkább a bazsalikommal kellene ellensúlyoznunk.

Támogatást és erőnlétet biztosít, hogy legyen erőnk és képesek legyünk felállni, menni és csinálni, akkor is ha nehéz. Egy minierőmű üvegcsébe zárva, amit bárhová magunkkal vihetünk.

Amennyiben van rá lehetőségünk, akkor vegyünk egy relaxáló fürdőt vele, vagy menjünk el egy illóolajos masszázsra, ahol kérjük külön a Bazsalikomot. (vagy Aromatouch keveréket, ami szintén tartalmazza)

Ne várjuk meg, amíg teljesen kimerülünk, kezdjük el már most alkalmazni, mert a folyamatos igénybevétel és a stresszhelyzetek az élet velejárói, rájuk nem tudunk hatással lenni, arra viszont igen, hogy mi mit teszünk meg magunkért, mivel védekezünk, mivel segítjük és tápláljuk a testünket.

Ha a kávéra keresünk alternatívát, akkor ajánlom szeretettel a Matcha port, mely a zöld tea leveleinek porított változata. Amellett, hogy rengeteg bioflavonoidot és antioxidánst tartalmaz, rendkívül finom és frissítő, csodásan variálható és egészen másként élénkít, mint ahogyan azt a kávétól megszoktuk.

Bár én soha nem kávéztam, a Matchát elkezdtem most beemelni az életembe, és nagyon pozitívan tudok róla nyilatkozni., rengeteg erőt és lendületet ad, frissességet, fókuszáltságot, anélkül, hogy túlpörgetne. Gyönyörű zöld színe már önmagában egy terápia.

 

„Tele vagyok energiával, sejtjeim megújulnak, nyitott vagyok az életre.”

 

Koriandermag-Egyéniség

Nem gyakran szokott szót kérni, de érdekesség, hogy Vízöntő érintettség esetén jelenik meg inkább. Még érdekesebb, hogy a tavalyi Oroszlán Telihold egyik olaja is volt(sőt a bazsalikom is!)

Mivel ő az egyéniség és az egyediségünk, a különlegességünk megtapasztalásának egyik legjobb támogatója, ezért nyilván jó oka van pont ilyenkor megjelenni.

Arra ösztökél, hogy lépjünk ki a szürkezónából, és fedezzük fel mik az igazi értékeink, mik tesznek minket különlegessé és, hogy ezt merjük teljes mellszélességgel a világ elé tárni, bátran és félelmek nélkül.

Ne féljünk attól, ha kinyilvánítjuk az egyéniségünket, akkor céltáblájává válunk azoknak, akik foggal körömmel ragaszkodnak a régi és megszokott dolgokhoz. Mert ez csak egy látszatvalóság, egy olyan világ árnyéka, melynek már nem léteznek az alapjai. Valójában azzal tesszük a legtöbbet magunkért és a világért, az emberiségért, a közösségért, ha felvállaljuk ezt az ajándékot, amit kaptunk. Azt, aki valójában Mi vagyunk, akkor is, ha ez egy merőben más, mint amit eddig hittünk, tudtunk, vagy gondoltunk magunkról. A Vízöntő mindig villámcsapásszerű felismerésekkel adja a tudtunkra a dolgokat, ez pedig hihetetlen erőforrást és energialöketet ad a további lépésekhez.

Éppen ezért a Koriander mag egy nagyon szép analógiája az Oroszlán-Vízöntő tengelynek.

A Koriander mag olaja segít felfedezni önmagadban ezeket az áldásokat és ajándékokat, hogy miben vagy igazán jó. Bátorít, hogy a saját utadat járd, ne mások lábnyomát kövesd. Hogy a saját táncodat táncold, a saját énekedet énekeld és a saját igazadat éld.

Ha a koriandernek üzenete van számunkra, akkor az igaziságnak, az igazságnak, az önnön igazunknak, saját magunk igazságának a megélésével és kinyilatkoztatásával vannak feladataink.

A Koriander mag olaja segít felfedezni önmagadban ezeket az áldásokat és ajándékokat, hogy miben vagy igazán jó. Bátorít, hogy a saját utadat járd, ne mások lábnyomát kövesd. Hogy a saját táncodat táncold és a saját igazadat éld.

Ha a koriandernek üzenete van számunkra, akkor az igaziságnak, az igazságnak, az önnön igazunknak, saját magunk igazságának a megélésével és kinyilatkoztatásával vannak feladataink.

 

„Igaz önvalóm egyedi és megismételhetetlen, kapcsolatban vagyok azzal, aki valójában vagyok.”

 

Fahéj-Félelmek feloldója

A Fahéj egy vörös és tüzes energiákkal megáldott növényi segítő, mely kapcsolatban van a legmélyebben rejlő félelmeinkkel. Az oroszlán tűz elemű jegy, bár energiája sokkal inkább köthető a Naphoz, mint a Vulkánok(Kos) vagy Valódi tűz (Nyilas) jegyekhez. Nekem a Fahéj mindig Skorpiós felhanggal is rendelkezik, éppen ezért valószínűleg köze van a Plútó jegyváltásának is, ahhoz, hogy most megjelent itt a térben. A Plútó jegyváltásai soha sem élesek, mindig nagyon sokáig belenyúlik egymásba a két jegy, még évekig lehetnek „áthallások” a Bak és a Vízöntő között. nagyon sok mindent felszínre hozott viszont az átlépés energiájával a Bakból, amivel most tudunk szembenézni, vagy egyáltalán mit kezdeni. A Vízöntő levegős jegy, gondolati síkon erős, így az oroszlán Nap tüzében átalakítva, felemelhetjük a megértés szintjére ezeket a felszínre bukkant vörös energiákat. Minden régi fájdalom, sérülés, trauma, félelem, káosz és titok, bűn, szégyen, elnyomott, lenyomott téma helyet és figyelmet kérhet.

Ez most a szembenézés, szembesülés ideje, a Plútó szembesít azzal, amit lenyomtál, amit befalaztál, itt van teljes valójával és azt kéri, hogy vidd a figyelmed és a szeretetteli együttérzésed rá.

A mi feladatunk pedig az, hogy nem menekülünk tovább. Nem bújtatjuk őket mézes mázos köntösbe, nem leszünk többet áldozatok mártírok, sem agresszorok, de leginkább nem mutogatunk ujjal kifelé, hogy kinek a hibája mindez. Egyszerűen csak megmerítkezünk benne, hiszen úgysem futhatunk el előle örökre.

Jogos a félelmed, jogos a fájdalmad, minden valid, de itt az ideje, hogy feloldozd magad a szenvedéseid alól. Minden megbocsájtatott már, mert nem is voltál bűnös sohasem. Hajolj meg a saját végtelenséged és bölcsességed előtt és engedd meg, hogy mindez a helyére kerüljön benned.

Bár szívnyitó és tudatosság tágító energiákkal érkezik a januári Telihold, de mégis erős és mély lesz, mely lehet, hogy térdre kényszerít. Ilyenkor figyelj a légzésedre, térj vissza középre és add meg magad neki. Ez is elmúlik.  

Szeretettel: Bea**Sundri Dalpreet Kaur**