**Az év első Újholdja**
**Újhold teremtő lista**
Újhold a Vízöntőben
Január 21.
20:53
Az év első Újholdjához érkeztünk, a Nappal kéz a kézben együtt lép át a Hold a Bakból a Vízöntőbe (1°32’)
A múlt héten (jan. 12) 4 hónapnyi hátrálás után előre indult a Mars és a héten pedig (január 18) előre indult a Merkúr. Ebbe az évbe úgy léptünk, hogy mindkettő retrográdban volt, ami adhatott sokunknak egy nehezebben megélt, akadályokkal tűzdelt évkezdetet.
Az oldódást már lehet a finomabb szinteken érzékelni, és az Újhold is segíteni fog a Vízöntőbe érkezésével egy frissebb, innovatívabb szemléletmódot felvenni, a Bak mélyebb és nehezebb energiái után.
Az év első Újholdja sűrített formában, esszenciaként önmagában tartalmazza az összes többi Újholdat, mely az év során végbemegy. Az Újholdak mindig magukban hordozzák az új kezdeteket, a tiszta lapot, egy nagyon erőteljes és potens energiát, egy olyan kaput, melyen átkelve az egyik oldalon hagyhatjuk a régi, már nem szüksége érzéseket, gondolatokat, viselkedésmintákat, átlépve a küszöböt pedig belekapcsolódhatunk egy új teremtési ciklusba, amit mi alakítunk ki. Olyan ez, mint egy érkező kar, melybe belekapaszkodhatunk, és engedhetjük, hogy magasra repítsen. Az ekkor indított projekteket, terveket és célokat az univerzum táplálja és virágzásnak indulnak az elkövetkező hónapokban.
Ajánlott ezzel az energiával együttműködni, mert jelentősen megkönnyítheti a dolgainkat.
Az év első Újholdjakor lehetőségünk nyílik az év megtervezésére, melyet egy Újhold teremtő listával tudunk megtámogatni. Az a legjobb, ha konzekvensen minden Újholdkor készítünk ilyen listát, de ha máskor nem is jut majd eszünkbe, ezen a mostanin mindenképpen tegyük meg. A Hold ráadásul egész közel van most a Földhöz, hatása felerősödik, könnyebben tudunk hozzá kapcsolódni.
Remek alkalom arra, hogy átgondoljuk, milyen évet szeretnénk magunknak, és milyen célokat szeretnénk elérni. Ez egy olyan időszak, amikor támogatnak bennünket abban, hogy magasra törjünk, merjünk nagyot álmodni, és tudjuk, hogy megvan minden, ami ahhoz kell, hogy eljussunk oda, ahová szeretnénk.
Vedd sorra, mi az, amit mindig is el akartál érni? Hol szeretnéd látni magad a következő 6-12 hónapban?
Az Újhold a Vízöntő égisze alatt történik, amely szimbolizálja, hogy milyen irányba érdemes ezeket a célokat megtenni. Hozzá tartoznak a nagyobb célok, tervek, melyek túl nyúlnak az egyén és a hétköznapok apróságain. Minimum egy kisebb közösség, de még inkább összefogás az emberiséget globálisan érintő kérdésekben. Innovatív, formabontó, akár rebellis és felforgató, de minimum reformáló erők ezek, ahol a legfőbb kérdés, hogyan tudok hozzájárulás lenni a bolygó számára?
Hogyan tudok másokkal együttműködve, az erőimet egy magasabb célért szolgálatba állítani, a Földért az emberekért?
A Vízöntő csillagjegy jelmondata a francia forradalom jelmondata: Szabadság, Egyenlőség, Testvériség!
Ebben az egy mondatban benne foglaltatik, minden, amit a Vízöntő minőségről tudni szükséges. Levegő elem fennhatósága alá tartozik, nem riad vissza az újítástól, a formabontástól, ha abban látja egyetlen lehetőségét a fejlődésre. Bizony, sok intő jel mutat rá, hogy az, ahogyan eddig éltünk, nem fenntartható, hogy változtatnunk szükséges az életvitelünkön és egyáltalán az életszemléletünkön, ahhoz, hogy az emberi faj, ne egy gyönyörű zöld bolygó kipusztításáról legyen hírhedt a galaxisban, hanem arról, hogy képes volt változni és változtatni, felülemelkedni és meghaladni önmagát.
Persze ilyenkor mindig felmerül a kérdés, jó de mit tudok én tenni, mint egyén, hiszen kicsi vagyok, semmi közöm és beleszólásom nincs abba, hogy hogyan alakul a bolygó sorsa.
És itt jön be az egyén felelősségvállalásának szüksége. Hogy ezt a nézetet lecseréljük, és tudjuk, hogy csak az egyéni szinteken tud a változás elkezdődni. Majd, ha elegen felébredtünk, és elértük a kritikus tömeget, ugrásszerűen át fog hozzá hangolódni a fennmaradó rész. Lehet, hogy pont te leszel az az egy, aki átfordítja a dolgokat!
Mit tehetünk hát?
Mérsékeljük a túlfogyasztást
Nincs szükség annyi dologra, ételre, ruhára és tárgyra, amennyit most magunkhoz veszünk, és amire indukálnak a különböző fórumok
Csökkentsük a tárgyaink számát, egyszerűsítsük az életünket. Kapcsolódjunk másokkal, ajándékozzuk oda, cseréljük el, vagy juttassuk el rászorulóknak a felesleges dolgainkat. A jótékonykodás egy igazi Vízöntő tevékenység.
Természetesség
Egyenesen következik az elsőből, hogy egy sokkal közvetlenebb, természetesebb életvitelt kell kialakítanunk. Vissza kell térnünk a Föld adta ajándékokhoz és gyógyszerekhez. Tulajdonképpen minden ott van körülöttünk, amire csak szükségünk van. Válaszd a feldolgozatlant, a helyit vagy termeld meg magadnak, amire szükséged van.
Kis közösségek
Fontos lenne, hogy kisebb, helyi közösségeket hozzunk létre, ahol közösen együtt, egy célért tudunk tenni és egymást segíteni, támogatni, ha bármi adódik. Az utóbbi időben, ez hatalmas csorbát szenvedett, hiszen minden azt próbálta erősíteni bennünk, hogy a másik ember veszélyforrás(vírus) ezért jobb, ha elzárkózunk, elszigeteljük magunkat, és tartjuk a távolságot.
Pedig együtt sokkal erősebbek vagyunk, és itt az idő, hogy ezt tudatosan meg is tegyük.
Legyünk itt is innovatívak, kreatívak, hogyan tudunk egymásnak segíteni, ez akár egy csodás vállalás lehet erre az évre, hogy létrehozunk egy ilyen helyi támogató közösséget.
Önfeltárás, Önmunka, Felelősségvállalás
Ha valaki elindul a tudatosság útján, akkor egy idő után rá fog döbbeni, hogy ez egy óriási felelősség. Visszamenni már nem lehet, viszont, ha valaki egyszer elindult az ösvényen, akkor folyamatosan menni kell és tenni kell.
Tenni önmagunkért, felismerni a saját árnyékainkat, megoldani a saját rejtvényünket, hogy aztán a kollektívból is ki tudjon tisztulni. Soha ne becsüljük le, azt, hogy mire vagyunk képesek, mit tudunk végbe vinni sejt szinten önmagunkban. Ehhez nyújtanak segítséget az illóolajok is, a meditációk, asztrológia, családállítás. bármilyen önismereti út, mely segít egy térképet adni önmagunkhoz, melynek segítségével módszeresen haladhatunk.
Hogyan készíts Újhold teremtő Listát?
- Szükséged lesz, papírra, tollra, akár színesekre, ha szeretnéd még vonzóbbá tenni.
- Gyertyára, ha lehet fehérre, hogy a tiszta szándékot erősítsük.
- Inspiráló zenére, mely segíti a manifesztáció folyamatát
- Füstölőre, pl. Palo Santo vagy Fehér Zsálya köteg
- Szándék megerősítő olajra (válassz magadnak intuitíven) Vagy vedd ehhez alapul a 2023-as évre vonatkozó általam közétett listát, de választhatsz a mostani útmutató három olaja közül is egyet.
- Egy megerősítésre. Alkoss saját megerősítést, vagy használd ezt:
„2023 az én évem. A magasabb jó szolgálatában a számomra elérhető legmagasabb soromat élem. „
Gyújtsd meg a gyertyát, kérd, hogy vezessen a fénye keresztül a sötétségen. Gyújtsd meg a füstölőt a gyertya lángján és füstöld körbe magad. Kérd, hogy tisztítson meg bármi nem kívánatos energiától, ami nem a tiszta fényhez kapcsolódik. Ezután indítsd el a zenét, és a papírra írd fel: 2023 ÚJHOLD TEREMTŐ LISTA
Majd írd fel a megerősítésedet. Aztán pontokba szedve kövessék a céljaid, terveid, melyeket szeretnél, ha ebben az évben megvalósulnának.
Ha végeztél vedd magadhoz a választott olajad és cseppents egy cseppet a tenyeredbe. Lélegezd be az illatát majd hangosan mondd ki a megerősítésed. Ezt ismételd el háromszor.
Végezetül adj hálát mindenért, ami már megérkezett az életedbe, köszönd meg a segítőidnek, felsőbb énednek, az Univerzumnak a vezettetést és engedd útjára a teremtésed.
2023 numerológiailag 7-es év lesz. A 7-es a Tarotban a Diadalszekér száma
Ez a lap egy intenzív tesztet jelöl és saját sorsunk felvállalásáról szól. Azt jelenti, hogy ez a szituáció, amiben vagy, már nem először történik veled, ilyen szituációban már többször hoztál döntést, azért ismétlődik, azért vagy itt újra, mert egy fejlődéssel kapcsolatos teszt előtt állsz. Senki nem tudja , hogy ugyanúgy kell, vagy máshogy kell dönts. A diadalszekér a szív útjának felvállalása is.
Erről bővebben itt olvashattok.
Olajok üzenete az év első Újholdjához:
Édeskömény– felelősségvállalás
Az édeskömény a felelősségvállalás és az integritás olaja, segít elfogadni a dolgokat és a helyén kezelni mindazt, ami történik körülöttünk és végbe megy bennünk. Ahhoz, hogy megtaláljuk az utunkat és a lelkünk igazát, egységbe kell kerüljünk Önmagunkkal és a legbelsőbb valóságunkkal. Azzal, aki valójában vagyunk.
Elsődlegesen tehát Önmagunkért, a saját életünkért és testünkért kell vállalnunk a felelősséget. Meg kell ismernünk ezeket az önbántalmazó tendenciákat, ahol akár tudattalanul is, de ártunk magunknak.
Ilyen lehet a számunkra nem megfelelő ételek evése vagy túlzott bevitele, függőségek, káros helyzetekben tartjuk magunkat, nem pihenünk eleget, rendszeresen túlhajtjuk magunkat.
Tartozhat ide bármi, amiről, ha mélyen magunkba nézünk, akkor tudjuk, hogy nem tesz jót nekünk. De mégis működtetjük, mégis csináljuk, mert nem tudjuk abbahagyni.
Az édeskömény segít újra kapcsolatba lépni ezzel a belső iránytűvel, értelmezni a test jelzéseit, meghallani a lelkünk hangját és felelősséget vállalni önmagunkért, a saját egészségünkért. Elhatározni, hogy változunk és változtatunk.
A Vízöntő kor eszménye ez az Önmagában megerősödött, saját életéért felelősséget vállaló, felébredett ember. Akit tudja és tisztában van vele, hogy először egyéni szinteken kell rendet tennünk, nem várjuk mástól (szüleink, párunk, gyerekeink, főnökünk, politikusok, Isten), hogy az életünk rendbe jöjjön.
Megtanítja, hogyan tudunk egy felelősségteljes, önmagunkért felelős életet élni.
Ezt a hívást egyre erősebben fogjuk hallani, az átmenet időszakában vagyunk. Sejtszinten már mindannyiunkban ott rezeg.
A jövő embere képes felelősséget vállalni a saját életéért, felnőtt módon, saját egészségéért minden szinten: testileg, lelkileg és szellemileg.
Az Édesköményt a 3. csakra környékén alkalmazzuk elsősorban, továbbá belélegezve megerősítésével együtt:
„Felelősséget vállalok a saját testemért és a saját életemért.”
Citromos Eukaliptusz – Az önvédelem olaja
Energetikai hatását tekintve az édesköményt egészíti ki, ezért szoros kapcsolatban áll vele.
Azzal hogy vállaljuk a felelőséget az életünkért, és abba hagyjuk a külső körülmények hibáztatását és okolását, elkezdjük felszámolni az áldozatiság mintáját, mely egy nagyon mélyen bennünk húzódó sérülés, ami kapcsolatban van a bizalom hiányával.
Ha valaki hajlamos az áldozati szerep vállalására az életében, akkor rendre olyan szituációkban találja magát, ahol kihasználják, látszólag ok nélkül bántják, és folyamatos harcban van így az egész világgal.
Miért pont én, miért megint én? Miért velem történik ez megint?
Ha gyakran ebben a helyzetben és szituációban találod magad, akkor a felelősség vállalással neked is dolgod van. De még mielőtt ezen dolgoznál, meg kell erősítened magad és a határaidat. Ezek a helyzetek sokszor nagyon fájdalmasak és lemerítenek minket testileg, lelkileg. Enerválttá és gyengévé tesznek minket. A citromos eukaliptusz önvédelmi funkciókat tölthet be ilyenkor. Segít kiépíteni a határainkat, megerősödni önmagunkban. Segít felismerni, hogy a valódi veszély nem kívülről fenyeget. Hogy a megoldás abban rejlik, hogy mélyre ásunk és elkezdjük feldolgozni azokat a traumákat, amik odáig vezettek, hogy a külvilágból bántásként áramlik hozzánk vissza.
Függetlenné, önállóvá kell válnunk, ahhoz, hogy felelősségünk teljes tudatában erősen, energikusan és tiszta határokkal tudjunk kiállni a világ elé.
A citromos eukaliptusz az önvédelem olaja, de nem csak úgy, ahogy elsőre gondolnánk. nem a kívülről kezdi el megszüntetni a behatásokat, hanem belülről kezdi el kigyomlálni belőlünk az önbántalmazó mechanizmusokat. Végső soron saját magunktól véd meg.
Szibériai fenyő- Az átmenetek olaja
Akik foglalkoznak önismerettel, olvasgatnak a témában több fórumon és nyitottak, befogadóak, azok már egy ideje tudják. átmeneti időszakban vagyunk. A régi(amibe még sokan kapaszkodnak) végéhez ért, csak a megmaradt lendület hajtja, és itt állunk az új küszöbén. Kérdés, hogy beléptünk-e már ezen a küszöbön, vagy csak most fogunk? Nehéz rá választ adni. Az asztrológiában sem úgy kell elképzelni a jegyváltást, hogy elvágólag megszűnik az egyik, majd kezdődik a másik jegy például. Az átmenetek mindig egymásba mosódnak, ahogy hagyjuk el az egyik oldalt, távolodunk tőle úgy egyre kevésbé. És fordítva, mielőtt megkezdődne a változás, már érzékelünk az újból foszlányokat, behatásokat. Így vagyunk most valahogy mi is. Lehet egyfajta senki földje érzés is rajtunk, se ide se oda tartozónak nem érezzük magunkat.
ez teljesen rendben van, hiszen az ami most történik, még nem igazán volt. Nagy erők mozdulnak ezzel együtt és néha nehéz lehet mindezt energetikailag lekövetni. A szibériai fenyő segít alkalmazkodni, elfogadni és befogadni azt az újat és szokatlant, ami érkezik. Egyfajta békés megfigyelő állapotába helyez, könnyűvé tesz.
Az átmenetek gyakran járnak együtt a veszteség fájdalmával, hogy valami véget ért, valami meghalt, Bennünk, vagy rajtunk kívül, nincs különbség. Kiemel a gyász, sajnálkozás, csüggedés és kétségbeesés érzéseiből és megkönnyíti számunkra az átmenetet.
Lélegezzük be, használjuk diffúzorban és használjuk a megerősítését:
„Mindennek a vége, valami újnak a kezdete.”
Csillagánizs – YIN erő
Érdekesség, hogy ez a második Újhold elemzés, melyben a Csillagánizst is tartalmazó új kártyából kértem útmutatást, és mind a kétszer szót kért. Ez természetesen nem véletlen.
A Csillagánizs már megjelenésében is egy szimbólum, hiszen csillag alakú. Képes arra, hogy elérést biztosítson a saját belső csillagunkhoz, ahhoz tervhez, amiért most ide születtünk.
Továbbá visszahelyezi méltó helyre bennünk a női erőt, a YIN oldalt gyógyítja erőteljesen. Az új korszak egyik ismérve lesz, hogy visszatérünk a Földanyához, az Istennőhöz, a mennyiség helyett a minőség kerül előtérbe: a tékozló fiú hazatér.
A Biblia megtérésnek nevezi azt, amikor valaki belátja a hibáit, és újra Istenhez fordul.
„…ez a te testvéred meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott.”
Így térünk meg mi is, találunk rá újra az útra, s kapunk iránymutatást, új nézőpontokat, lehetőséget, s végül új életet majd…
A legutóbb megosztott gondolatok most is érvényesek itt el tudjátok olvasni.
Tarot tekintetében pedig az érmék Apródja kártya jelentkezett be, mely Gábriel arkangyal kártyája. Gábriel a béke és beteljesülés angyala, de Isteni hírvivő is ő, aki az igazságot közvetíti felénk. Hozzá kapcsolódik az újjászületés és reményt hoz a legsötétebb órán is. Feladata, hogy ébresszen bennünket, és feltölt a cselekvéshez szükséges erővel.
Az érmék apródja kártya jelzi az ébredést, azt a pontot mikor az éntudat emlékezni kezd. Józan ítélőképességet és spirituális tisztánlátást vetít előre, melyre nagy szükségünk lesz. Kék és Lila színekben pompázik ez a kártya mely, a változás szükségességéről beszél, amit szükséges tisztán és érthetően kommunikálni és kinyilatkoztatni a világba, hogy minél többen ébredhessenek tudatukra. Mindezt békével, türelmesen és kitartóan.
A képen egy fiatal fiú egy hatalmas márványtömbből egy angyalt farag és formál. Ahogy egyre inkább formát ölt, napvilágot ölt az élettelen sziklából az inspiráció és a kreativitás segítségével az alkotás, bizonyítja tehetségét és rátermettségét és egy régi és dédelgetett álma válik valóra. Azt üzeni, soha nincs késő valami újba fogni és inspiráló tevékenységekbe fordítani az energiánkat és a tehetségünket. A tervek formát öltenek, szándékaink megvalósulnak.

Összefoglalva a Vízöntő Újhold önmagában egy inspiráló és előre mozdító energia, mely potens és magában hordozza a változás és a feljebb lepés minden lehetőségét. Éljünk a nyitott kapu lehetőségével, és lépjünk be rajta.
Köszönöm Nektek, hogy 2023-ban is velem tartotok, remélem tetszik az oldal és a blog, ahol szabadabban és kreatívabban tudok megnyilvánulni én is.
Szeretettel: Bea **Sundri Dalpreet Kaur**