**Szorgalom és elköteleződés

**Átlépés az Ősz kapuján

**ÁT-változásban

 

ÚJHOLD A SZŰZBEN

Szeptember 15

01:39

 

Szeretettel üdvözlök mindenkit immáron, nyakig a Szűz időszakba merülve, iskolakezdés után, retrográd bolygókkal felszerelkezve.

A Szűz Újhold beköszönte egybe esik az iskolakezdéssel, és együtt jár a rendszerezéssel, rendbe szedéssel, tisztázással. Ilyenkor mindig kapunk egy energia löketet, hogy az életünket és akár az életterünket rendbe tegyük. Ez a sokszor úgy nyilvánul meg, hogy nagymértékű lomtalanításba és szanálásba kezdünk. Ez nagyon jó, és frissítő tud lenni, és a külső rendrakás magával fogja hozni a belső tereink tisztulását és felkönnyülését is.

Mielőtt belemegyünk az igazi őszi-téli időszakba, ez egy olyan hely, ahol megkönnyebbülést élhetünk át. Lehet, hogy először túl folytogató és átláthatatlan a káosz, ami kialakul körülöttünk, ahogy megbontjuk a régi egységet, de ez a figyelmünk és a kitartásunk okán hamarosan átvált majd valódi renddé, és fel tudunk lélegezni.

Tér jön létre, ahová be tudunk engedni új dolgokat, érzéseket, meg tudnak jelenni olyan dolgok is, amelyeknek eddig nem igazán volt hely.

A retrográd bolygók sokasága, (köztük a Szűz uralkodója a Merkúr is) rátesz erre még egy lapáttal, onnan is sürgetést érezhetünk, hogy felülvizsgáljunk, tisztázzunk, nézzünk rá újból, mielőtt zöld lámpát kapnánk és tovább lépnénk. Ez az életünk több területén is megnyilvánulhat, attól függően, hogy adott bolygó melyik életházunkon halad át retrográd éppen.

Általánosságban a Szűz a mindennapi életünk színtere, 6. ház ura. A 6. ház szoros kapcsolódásban van az egészségünkkel és a fizikai testtel, valamint azokkal a dolgokkal, amit minden nap meg teszünk, azaz a kötelességeink. Pl, munka, iskola, bevásárlás, csekkek befizetése, a hozzánk tartozókról való gondoskodás. Azok a dolgok, mitől itt a materiális világban funkcionálni tudunk és a legtöbbször komoly azonosulásain vannak velük. (A munkánk, a dolgaink, a végzettségünk, a pénzünk)

Földjegyként materiális jegy a Szűz, nagyon fontosak számára ezek a minőségek, éppen ezért könnyen bele is tud ragadni az anyagba, viszont a Merkúrnak köszönhetően gyorsan és drasztikusan képes váltani.

Szimbóluma a betakarításra váró gabonakalász, és egy szorgos hangya.

A mostani Szűz Újhold az Őszi nap-éj egyenlőség előtt, arra felé hangol már minket erőteljesen, és az újabb fogyatkozási időszak előtt egyfajta finomhangolásként is funkcionál, hogy min változtassunk még, mielőtt az őszi mélyebb belső munka megkezdődik.

A retrográd bolygók miatt azt érezhetjük, hogy nem haladunk egyről a kettőre, de most pontosan erre az egyhelyben totyogásra, körbefordulásra a tengelyünk körül van szükség arra, hogy észre vegyük magunk körül és magunkban azokat a dolgokat, ahol a módosításokat el kell végeznünk.

Nyugodtan adjunk itt időt magunknak, eresszük ki a gyökereinket és szívjuk magunkba az információt, és az útmutatást, mert minderre majd szükségünk lesz az őszi időszakban.

Ahogyan a fák is készüljünk az őszre- télre, szívjuk magunkba a Nap még melengető sugarait, élvezzük a beérett terméseket, tápláljuk magunkat finomabbnál finomabb gyümölcsökkel, zöldségekkel, amelyeknek ideje van. Ha hívást érzünk támogassuk a kiválasztó szervrendszereinket, hogy az év során felhalmozódott méreganyagoktól könnyedén megszabadulhasson egy-két napos gyümölcs vagy lé kúrával.

Olajok üzenete:

Kék Varádics- Inspirált cselekvés

A Kék Varádics a Kékhold kapcsán feljött a kollektív térbe, bár a Telihold és Újhold írások kapcsán régebben találkoztam vele, de most egyre többször bukkan fel, tanácsadás vagy keverékek készítésekor is. Szóval fontos üzenete van még számunkra, amit át szeretne adni.

Azáltal, hogy a nyár után visszatérünk a dolgos hétköznapokba egyrészt megkönnyebbülést érezhetünk, mert visszatér ugye a rendszer. Vannak keretek, szabályok, aminek ívén haladhatunk. Ez egy bizonyos fokig jó, mert biztonságot és kiszámíthatóságot, tervezhetőséget ad. Viszont egy ponton túl, elkényelmesedhetünk, sőt letargikussá, fásulttá is válhatunk, ha a mindennapok szürkeségéből nem vagyunk képesek kiutat találni.

Ha hajlamosak vagyunk a dolgok halogatására, az élből elutasítására az ismeretlen dolgoknak ahelyett, hogy megengednénk, hogy megközelítsen minket és ezáltal megismerhessük és, ha gyanakszunk rá, hogy önszabotáló mechanizmusok munkálkodhatnak a háttérben, akkor a Kék varádics tud nekünk egy újszerű megoldást mutatni.

Belső iránymutatást, inspirációt, kapcsolatot és tiszta elérési utat biztosít számunkra a felsőbb énünkhöz. Ezáltal sokkal elkötelezettebbé és kitartóvá válunk, nem kérdőjelezzük meg a szándékainkat, csak tesszük a dolgunkat, tudva, hogy az isteni rend és a legjobb jó okán történik velünk.

Ráébreszt arra, hogy a mostani időkben, az egyik legtöbb, amit tehetek önmagamért és másokért, az s felelősség vállalás a gondolataimért érzéseimért és a cselekedeteimért. Tudva, hogy mindaz, amit teszek, érzek, vagy cselekszek hatással van az életem alakulására, és ezen keresztül, mindenki máséra is.

Ez egy új működés mód, melynek elsajátítása kulcsfontosságú, hiszen csak így a felelősségvállaláson keresztül tudunk megérkezni Önmagunkhoz és a szívünkhöz igazán.

Ezt most tanuljuk, de egyre inkább jobbá válunk benne, az Átváltozás és Átkódolás már Augusztus hónapban megkezdődött, ezt folytatjuk tovább.

„Ma elindulok az álmaim útján, inspirált, motivált és szabad vagyok.”

 

Kelyhek Lovagja

Ez a lépés a saját belső bölcsességünkön keresztül való felszabadulásról és kiteljesedésről szól. Amikor a mélyen gyökerező félelmeket átalakítjuk, fénybe emeljük és ezáltal meg tud kezdődni az érzelmi gyógyulás. Maga az alkímia folyamata, amikor a saját aranyunkat, a belső igazságunkat megnyilvánítva és bölcsességünkre eszmélve valódi átalakuláson megyünk keresztül minden szinten.

Amikor önszabotáló programokat működtetünk, akkor tulajdonképpen a régi félelem alapú működési mechanizmusokat követjük. Azokat a programokat, amikor nem volt biztonságos megnyilvánítani azt, aki mi vagyunk, mert esetleg elítéltek, megítéltek, számkivetettek érte. Bátorságot és elhívást feltételez ennek meghaladása, a saját lelkünk szolgálatába kell állunk, hogy ezt megtehessük.

 

Manuka-Támogatás fentről

A Szűz energetika hajlamos a túlhajszolásra, a túlvállalásra, és az áldozat/mártír szerepbe való belecsúszásra.

Ennek egyik legnagyobb gerjesztője az önszeretet és az önelfogadás hiánya.

Mivel nem ismeri, nem tapasztalta, nem tanulta meg hogyan kell, ezért kívülről várja és hívja be az energiarendszerébe az elismerést és a szeretet energiát. Mindig visszaigazolásra, dicséretre, elismerésre hajt, ez mozgatja, hogy érezze szeretve van.

Van benne egy adag keserűség és nagy adag félelem az elutasítottságtól, ha nem vagyok elég jó, akkor nem fognak szeretni. Elhagynak, egyedül maradok. Ezért tesz mindig erőn felül mindig többet és többet. Hogy bizonyítson másoknak és önmagának.

De tudnunk kell, hogy sosem vagyunk egyedül, nincs szükség a küzdelemre, a túlélésért folytatott harc, a génjeinkbe van kódolva, de nem kell, hogy meghatározzon bennünket. Amennyiben tudatosan rálátunk már ezekre a mintákra, akkor írhatunk helyettük másik programot, ami felszabadító hatással bír nem csak az egyén, hanem az egész emberiség javára.

A Manuka egy isteni támogatást, angyali szeretetet és védelmet közvetítő segítő, aki megtart és védelmez minden pillanatban. Mint egy meleg kabát, vagy palást, mely beburkol ezzel a szeretet energiával. Hangolódjunk rá erre az isteni palástra, és vegyük fel bátran, hogy mindig érezzük a szeretettséget, a támogatást és az elismerést.

„Isten szeretett, elismert és támogatott gyermeke vagyok.”

Botok 9

Szépen kapcsolódik be ide ez a lap, amely Marion kisasszonyról, Robin Hood szerelméről ihletődött.

Lényegében a történet az arról szól, hogy nem merünk lépni amikor a változás a küszöbön van, mert egyrészt félünk az újtól, másrészt nehezen adjuk felé az addig megszokott kényelmet, a bizonytalanért. Ilyenkor nem vagyunk tisztában a saját kvalitásainkkal és az értékünkkel. inkább megalkuszunk egy biztosnak tűnő, de folytogató helyzettel, mintsem a felszabadulást válasszuk.

Ha bízunk az isteni gondviselésben és szeretetben(és magunkban) akkor képesek vagyunk követni a szívünk vágyát, akkor is, ha az elsőre ijesztőnek tűnik. Az út majd úgyis alánk kanyarodik, nekünk semmi más dolgunk nincs, mint elengedni a görcsös kapaszkodást és haladni az áramlattal.

 

Szibériai fenyő-A változás gyönyörködtet

Itt vagyunk az ősz kapujában, számomra az egyik legszebb időszak az évben. Mindig elvarázsol a természet mágikus képessége a megújulásra, átváltozásra. Ahogyan könnyedén, egyik formából, a másikba halad, észrevétlenül csoportosítva át az energiákat. Az, amit mi csak október eleje-közepe tájékán veszünk észre, már jóval előtte megkezdődik. A növények és a fák elkezdik visszahúzni az életnedveket a levelekből, ágvégekeből. Szépen-lassan, finoman. A plusz energia a törzsbe és a gyökerekbe vándorol, ahol majd egész télen táplálékul szolgál.

Érdemes nekünk is példát vennünk a fákról, növényekről, a Föld működéséről. A szeptember és az október az utolsó „napos” hónap, amikor még lehetőségünk van begyűjteni a télire valót, és amikor betakaríthatjuk a munkáink gyümölcseit. Betakarítás, raktározás és rendszerezés. Mindent átvizsgálunk, mi az, amit megtartunk és mi az, aminek mennie kell.

Évszakváltáskor mindig jó szolgálatot tehet a szibériai fenyő, aki segít a nézőpontok jól megválasztásában is. Hogy ne azon keseregjünk, hogy elmúlt a nyár, és jön a hideg, hanem örüljünk a színesedő tájnak, a bekuckózásoknak, összebújásoknak.

Ha túlságosan ragaszkodunk a régi dolgokhoz, melyek idejétmúltak, valaha működtek, de mára aktualitásukat vesztették, akkor nem tudunk békére lelni a jelenben. Amikor úgy érezzük, hogy nehezen megy egyik működési módból a másikba váltani, akár a nyár után az iskolakezdés, vagy újra munkába állás, estleg valóban az időjárás különbözőségei is megviselnek, akkor bátran forduljunk hozzá.

Segíteni fog, hogy az akadályokat, kihívásokat lehetőségnek éljük meg, és megtaláljuk az ajándékot minden helyzetben.

Megerősítése lehet akár a napindító mantránk is:

„Mindennek a vége valami újnak a kezdete.”

 

A Csillag

A Csillag egy egyensúlyi állapotot(mérleg szimbólum) és lemeztelenedést jelöl.

Ahhoz, hogy megérkezhessenek új dolgok az életnkbe, más dolgokat el kell engednünk. A Csillag annak a tanítása, hogy mindig van valami, ami érkezik és van valami, ami távozik. Ez az örök körforgás az, ami az életet biztosítja számunkra, hiszen semmi sem állandó, csak a változás örök.

Az egyensúly mindig az alkímia jele, amikor  végbe tudott menni valami fontos dolog, valami a megértés szintjére tud kerülni bennünk, valamit átalakítottunk magunkon belül.

Az elengedésben nem csak külső, hanem belső elengedésre is törekednünk kell, illetve egyik a másikat hozza magával. Ha kívülről indulunk befelé, akkor először a külső körülmények/rendrakás, tisztázás, fogják meghozni a belső letisztulást is és amennyiben belülről kifelé haladunk, akkor a lelki tisztogatások is meg fogják hozni a külső körülményeink rendeződését is.

 

Oregánó- Breaktrough

Áttörés. Örülök, hogy már most beköszöntött az Oregánó, hiszen az őszi nap-éj egyenlőséghez legközelebb eső Újholdunk ez, a mostani üzenetek az egész őszi időszakban jelentőségteljesek lesznek. Előre vetítik a belső munkánk ívét , mikéntjét, és a teendőket, figyelemre váró dolgokat. Az őszi nap-éj egyenlőség pedig a kapu, melyen keresztül átlépünk a külső világból a belsőbe. Elindulunk befelé, a saját érzelmeink, tudatalattink mélységei felé.

Az Oregánóval mindig mélyre tudunk szántani. Képes konkrétan áttörni a falakat és kiszakítani belőlünk azt a hitrendszert, félelmet, függőséget, ami akadályozza az életünk áramlását. Ebből kifolyólag én nem ajánlom az önmagában való alkalmazását. Mindig kell mellé valamilyen segítő, aki finomítja, elsimítja, begyógyítja az esetleges felszakadt sebeket.

Elsősorban szívgyógyító, az érzelmi testet elegyengető növényi segítő vagy keverék, amit ajánlok mellé, pl. levendula, rózsa, pálmarózsa vagy geránium. Komoly szerepet fog kapni az őszi meditáció kapcsán is, aminek a részleteivel hamarosan érkezem.

„Elengedek minden merevséget és minden negatív kapcsolódást, mely visszatart engem.”

Az Ördög visszaútja

Az árnyékokkal való valódi szembesülés folyamatában végül képesek vagyunk a szív igazságát meghallani. Amikor árnyékmunkát végzünk, akkor lényeges, hogy mindig keresnünk kell egy magasabb nézőpontot, amin keresztül egyfajta szeretetbölcsességgel, és feltétel nélküli elfogadással tudunk ezekre az énrészeinkre tekinteni, ami semmilyen szinten sem manipulatív vagy bíráló, hanem elfogadó. Mindig tartsuk a figyelmünket a megoldáson és ne engedjük meg a probléma fókuszt. Adjunk munkát az elménknek és vegyük észre, amikor a figyelmünk újra a problémát erősíti. Folyamatosan az legyen a szándékunk, hogy megtaláljam a legjobb jót, a megoldást, önmagam és mindenki más számára is.

 

Szép tanításokkal, átalakulásra és az önmagunkra való mélyebb rálátás lehetőségével érkezik tehát a Szűz Újhold, melynek segítségével megint előre léphetünk egyet a fejlődésünk útján.

 

Szeretettel: Bea**Sundri Dalpreet Kaur**